Tükröt tartanak elénk

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_autista5.jpgRendhagyó fotóművészeti vándorkiállításnak adott otthont a Veszprémi Egyházmegye esperesi kerületének székhelye, Pápa. A Jókai Művelődési Központban Autista angyalok címmel nyílt meg Albert Péter fotóművész tárlata, mely a gyöngyösi ferencesek Autista Segítő Központjában gondozott fiatalok különös világába, hétköznapjaiba enged bepillantást.

Autista és egészséges ember ugyanabban a világban él. Ugyanabba a világba teremtettünk, ugyanannak a világnak a gyümölcseit élvezzük és gondjait szenvedjük – mondta megnyitó beszédében Magyar Gergely, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tartományfőnöke. Néha mégis úgy gondolkodunk róluk, mint valamiféle különös lényekről, akik bejöttek a mi világunkba, az egészségesekébe.  De a helyzet – a betegek szemszögéből nézve – lehet, hogy fordított. Ők is joggal érezhetik úgy, hogy mi törtünk be az ő világukba. Az autisták különös tükröt tartanak elénk, s mi megmérettetünk, hogy elfordítjuk-e a fejünket, vagy a szeretet szavával fordulunk feléjük, oldva a láthatatlan falakat, amelyek a környezet és a beteg gyermekek közötti közlekedést, kommunikációt akadályozzák. Mi Gyöngyösön erre vállalkoztunk – mondta a tartományfőnök. A vándorkiállítás korábban Belső bolygó címmel is járta az országot, kifejezvén ezzel, hogy az autista ember sokszor annyira magába fordul, mintha egy másik, maga teremtette bolygón élne.
Gyöngyösön, a több száz éves ferences kolostorépület falai között 2001-ben alakult meg az Autista Segítő Központ, ahol gyermekotthon, nappali foglalkoztató, átmeneti otthon, lakóotthonok, foglalkoztatók, illetve speciális tantervű általános iskola is működik, s az oktatás-nevelés mellett szociális-egészségügyi, rehabilitációs-terápiás munka is a betegek fejlesztését szolgálja.
Albert Péter fotói betekintést adnak az intézet életébe, az autisták zárt világába. A tárlat március 13-ig tekinthető meg.
A kiállításhoz kapcsolódva került sor Dan Gordon Esőember című, az autisták világát érzékeltető drámájának bemutatójára a művelődési központ színháztermében, Anger Zsolt rendezésében, Kulka János, Nagy Ervin és Kézdy György közreműködésével.
Toldi Éva/Magyar Kurír