A pakisztáni püspökök elítélik az egyesült államokbeli Korán-égetést

A Pakisztáni Püspöki Konferencia közgyűlésén határozottan elítélték a cselekedetet, amelyet Terry Jones tiszteletes hajtott végre az Egyesült Államokban három nappal ezelőtt.

2010 szeptemberében már felkeltette a nemzetközi média figyelmét azzal a fenyegetésével, hogy végrehajtja ezt a szentségtörő cselekedetet. A pakisztáni főpásztorok a tettel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy az semmilyen formában nem tükrözi a keresztény értékeket vagy az egyház tanítását. Sajnálattal állapították meg, hogy egy olyan személy, aki magát tiszteletesnek nevezi, nem ismeri saját vallását és az illemszabályokat – olvasható a Fides missziós hírügynökségnek küldött közleményükben.
Hitük hiteles üzenete szerint a keresztényeknek tiszteletben kell tartaniuk mások vallását és más népeket. A fundamentalizmus vagy a szélsőségesség elítélendő minden vallásban, ugyanis veszélyt jelentenek a békére és a harmóniára a különböző hitű emberek között. Több közös vonás van, mint eltérés a különböző vallások hívei között – hívták fel a figyelmet a pakisztáni püspökök. Arra kérték az Egyesült Államok kormányát, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. A pakisztáni keresztény és muzulmán állampolgárokhoz fordulva reményüket fejezték ki, hogy civilizált választ adnak a történtekre és nem öntenek olajat a tűzre.
A Korán égetés híre a pakisztáni főpásztorok március 20-25. közötti közgyűlése során jutott el a püspökökhöz. A tanácskozáson megvitatják a keresztények helyzetét az országban az ehhez kapcsolódó lelkipásztori problémákkal együtt, valamint Shahbaz Batti vértanúságát, amelynek elismerését kérik a Szentszéktől. Érintik továbbá a vallásközi párbeszéd nehézségeit is.
(sv)