Kalákával, összefogással újítanak fel egy borvízforást Tusnádfürdőn

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_1268265_nagy.jpgBöjte Csaba atya, az általa kezdeményezett Szent István terv keretében javasolta, hogy kalákában újítsanak fel borvízforrást. A választás a Csukás-tó közelében, a hegyoldalban található forrásra esett, amelyet Szegények- vagy Papok feredője néven ismernek a helybeliek.

 

 

Albert Tibor tusnádfürdői polgármester szerint van érdeklődés a lelkigyakorlattal egybekötött kaláka iránt, már harmincan jelezték a közös munkában való részvételüket. A polgármester 500 meghívólevelet küldött szét a városban ebből a célból. A forrás vizét egy csőbe fogják be, csorgót alakítanak ki, kőlapokkal körülvéve, fából pavilont készítenek melléje.
Egy ösvény is készül, amelyen a város központjából is megközelíthető lesz a forrás, a bejáratnál kis székely kaput állítanak, egy táblán pedig a forrás története lesz majd olvasható. Dobos László
Dobos László
Marosvásárhelyi Rádió
erdely.ma