Orbán: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem fog létezni

Nyomtatás

Isten említése az alaptörvényben nem jelenti a nem keresztény lakosság kirekesztését - mondta Orbán Viktor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott interjújában. A magyar uniós elnökség által eddig elért eredmények közül a miniszterelnök kiemelte az energiapolitikai megállapodást, illetve azt, hogy júniusban vélhetően első ízben fogadnak majd el közös romastratégiát.

"A nemzeti önbecsüléssel rendelkező országok az erősek" címmel Orbán Viktor miniszterelnökkel közölt interjút péntek este a Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes kiadása, mely a lap szombati számában jelenik meg. Az interjút Georg Paul Hefty, az újság magyar származású szemleírója készítette.
Az egyik fő téma az új magyar alaptörvény volt. Orbán Viktor szerint az új alkotmány szellemi kereteit és tartalmát az elmúlt két évtized tapasztalatai határozták meg. Mindezt - mint mondta - egy mondatban lehet összefoglalni: "ha egy ország saját önbecsülésében, saját magában nem biztos, ha nem ismeri saját szellemi alapjait, akkor gazdaságilag sem lehet sikeres". Szerinte Európában azok az országok lesznek erősek, amelyek nemzeti önértékelése, nemzeti önbecsülése erős.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Szent Korona miért szerepel az alaptörvény preambulumában, elmondta: az állampolgároknak kiküldött 8 millió kérdőív magában foglalta azt a kérdést is, hogy mit tartalmazzon feltétlenül az alkotmány, és 900 ezerben a koronát megnevezték.
www.origo.hu