Újszerűen hirdessük Krisztust a ma szekularizált emberének

Nyomtatás

"Újszerűen hirdessük Krisztust a ma szekularizált emberének” – XVI. Benedek pápa beszéde az új dikasztériumhoz

A jelenlegi elvilágiasodott társadalomnak szüksége van új hithirdetőkre, akik újfajta módon terjesztik Isten szavát, megérintve kortársaink szívét – mondta május 30-án, hétfőn délelőtt XVI. Benedek az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa első plenáris ülésének résztvevőihez. A tanácsot a pápa tavaly októberben állította fel.
A szekularizáció mély nyomokat hagyott a hagyományosan keresztény országokban is. A keresztény élet válságából fakad az új evangelizációra és a hithirdetés új módszereire vonatkozó igény. Az evangélium a Krisztus által véghezvitt üdvösség mindig új hirdetése. Krisztus Isten misztériumának és szeretetének részesévé tette az emberiséget, hogy megnyissa a megbízható jövő felé. Amikor azt hangsúlyozzuk, hogy az egyház ebben a történelmi pillanatban az új evangelizálásra kapott meghívást, az azt jelenti, hogy erősíteni kell missziós tevékenységét. Csak így felelhet meg maradéktalanul az Úr parancsának.
A gyökeres kulturális változások azt kívánják, hogy különleges figyelemmel hirdessük az evangéliumot, hogy magyarázatot adjunk hitünk okáról a múlttól eltérő helyzetekben. A ma tapasztalható válság egyik jele, hogy a személyek kizárják Istent életükből, általánossá válik a közöny a keresztény hit iránt, sőt még azt is megkísérlik, hogy azt teljesen háttérbe szorítsák a közéletben.
Míg az elmúlt évtizedekben egész nemzedékeket egyesített a közös keresztény érzület, addig ma drámai széttöredezettség tanúi vagyunk – állapította meg a pápa. Sokan vannak olyanok, akik szeretnének az egyházhoz tartozni, de mélyen áthatja őket egy olyan világszemlélet, amely ellentétben áll a hittel.
Jézus Krisztus, a világ egyetlen Üdvözítőjének hirdetése ma összetettebb feladat, mint a múltban volt. Küldetésünk ugyanaz, mint a kereszténység kezdetén. Legyen lelkesedésünk és bátorságunk is olyan, mint az első apostoloké és tanítványoké volt. A Szentlélek, aki arra késztette őket, hogy kinyissák a Cenákulum ajtaját és evangelizálókká váljanak, ma is arra ösztönzi az egyházat, hogy megújultan hirdesse a reményt korunk emberének.
A ma gyakran szórakozott és érzéketlen ember meggyőzéséhez új hithirdetőkre van szükség, valamint megújult energiára, hogy még hatékonyabb legyen az üdvösség hírének terjesztése.
Meg kell értetni azokkal is, akik kötődnek a keresztény gyökerekhez, de nehezen élik meg a modern világgal való kapcsolatokat, hogy a kereszténység nem egyfajta ruha, amit a magánélet különleges alkalmaikor magunkra öltünk, hanem egész lényünkre kiterjed, mindent magába foglal, ami jó a modernségben. XVI. Benedek végül VI. Pál szavait idézte: az egyház, magatartása, azaz Jézusról tett hűséges tanúsága, életszentsége által evangelizálhatja a világot.
(vm)