A család pasztoráció elsődleges fontosságú az orosz katolikus egyházban

Nyomtatás

 A kalinyingrádi általános helynök látogatása a „Szükséget Szenvedő Egyház" nemzetközi katolikus szervezetnél. A család struktúra meggyengülése az egész társadalomnak kárt okoz – mondta Jerzy Steckiewicz atya a segélyszerv római nemzetközi központjában tett látogatása során.

A negatív tendencia megállítása érdekében, amely demográfiai katasztrófa felé viszi az országot, a 2008-as évet a „Család évének" nyilvánították. Oroszországban ugyanis a magas halandósági arány párosul a születések alacsony számával. A család-év hivatalos megnyitójára január 7-én került sor a Kremlben.
A család pasztoráció területén a legnagyobb hangsúlyt az abortusz elleni küzdelemre helyezik. A kommunista diktatúra idején a mesterséges terhesség-megszakítást a születésszabályozás elfogadott eszközének tekintették. Ma arra van szükség, hogy ezt a felfogást végre száműzzék az általános gondolkodásból. Ennek a sikere a katolikus és az ortodox egyház együttműködésén is múlik. Egyetértenek ugyanis a hagyományos keresztény értékekben: ide tartozik az élet tiszteletben tartása a fogantatástól természetes halálig. A családokra vonatkozóan a kalinyingrádi helynök megállapította, hogy a házasságra és annak szentségére való alapos felkészítés a legjobb megelőzési módja a válásnak, amely jelentősen sújtja a család intézményét Oroszországban.

Kalinyingrád a legkisebb és legnyugatabbra fekvő régiója az Orosz Föderációnak, Lengyelország és Litvánia között húzódik a Balti-tenger partján. Fekvéséből adódóan az Észak-Nyugat Európa és Oroszország közötti kommunikáció hídját képezi. Vallási szempontból Kalinyingrád területén található a legmagasabb katolikus jelenlét Oroszországban, kb. 5%-a a 900 ezres lakosságnak. A kommunizmus idején minden keresztény plébániát bezártak Kalinyingrád városában és a régióban egyaránt. 1985-ben állították vissza az első ortodox, 1991-ben pedig egy katolikus és protestáns plébániát. Jelenleg 23 plébánia működik a területen. 

Vatikáni Rádió