Nemzetközi konferencia az egyház szociális szerepvállalásáról

Nyomtatás

ImageA Gyulafehérvári Főegyházmegye millenniumi évének egyik záróakkordjaként nemzetközi konferenciát szervezett a Gyulafehérvári Caritas és a Gyulafehérvári Érsekség szeptember 26. és 27. között a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Házban, „A katolikus egyház szociális szerepvállalása az ezeréves gyulafehérvári főegyházmegyében” címmel.

 

 

 Az Erdélyből, Magyarországból, Ausztriából, Németországból és az Amerikai Egyesült Államokból érkezett részvevők előadások és pódiumbeszélgetések keretében közösen vázolták fel az egyház szociális-karitatív tanítását; szociális-karitatív megközelítésben visszatekintettek a gyulafehérvári főegyházmegye történelmére, és számba vették az egyházmegye jelenlegi szociális tevékenységeit, amelyek jelenére és jövőbeli kihívásaira egyaránt reflektáltak.

A tanácskozás első szekciójában szociálteológiai megközelítésből világítottak rá a szakelőadók a katolikus egyház szociális tanítására. Nagy József teológiai tanár a Szentírás alapján beszélt a társadalmi tanításról. Marton József professzor az egyháznak az egyházatyák korában tett közéleti társadalmi szerepvállalásáról értekezett. Holló László a pápai megnyilatkozások, az enciklikák fényében vázolta fel a társadalmi tanítás alakulását. Máté Róbert, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója a Caritas és a Diakónia XXI. századi teológiáját foglalta össze a hallgatóságnak.
A teológiai megközelítést követően a segítő szakmák kihívásáról beszélt Pálffy Zsuzsanna, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársa, majd Márton András Caritas-igazgató vázolta fel statisztikai adatok tükrében Románia jelenlegi szociális helyzetét és várható alakulását.
Az előadásokat követően két pódiumbeszélgetés színesítette a konferencia programját. Az első pódiumon azok a szociális területen tevékenykedő egyházi szervezetek képviselői sorakoztak fel, akik a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén fejtik ki tevékenységüket – így a Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Kolping Szövetség, a Romániai Máltai Segélyszolgálat, a Hit és Fény, a Csibész Alapítvány, valamint a Gyulafehérvári Caritas is képviseltette magát. A kerekasztal-beszélgetés során, a szervezetek rövid bemutatkozóját követően, a főegyházmegye zsinatának határozatai alapján felvetett kérdésekre reflektáltak a jelenlevők. A következő, Fejes Ildikó vallásszociológius által moderált pódiumon vallásszociológiai megközelítésből világítottak rá az egyház és a társadalom találkozási pontjaira.
Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője az önkormányzatok szemszögéből értékelte a katolikus szervezetek munkáját, majd Csáki Rozália, a Civitas Alapítvány programfelelőse az erdélyi civil társadalom felől világított rá az egyház társadalmi szerepvállalására.
A tanácskozás záróakkordjaként a külföldi szervezetek képviselői reflektáltak a főegyházmegyében zajló szociális szervezetek munkájára, rávilágítván azok erősségeire és a jövő kihívásaira is.
A konferencia lezárását követően, szeptember 29-én került sor a gyulafehérvári millenniumzáró hálaadó szentmisére.
A konferenciáról Knecht Tamás tudósította szerkesztőségünket.
Magyar Kurír