„Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.” (Ter 1, 31) Megalkotta ezt a sok jót és nekünk adta mindet.
Gyönyörű szép napsütés kísért bennünket végig utunkon, fák szegélyezték azt az utat, amelyen biciklijeink kerekei gurultak végig négy napon át, patak csobogott, hűsítette verejtékes arcunkat. Isten áldó kezei néha végigsimítottak homlokunkon. Ő, az Úr megkötötte szövetségét velünk négy nap alatt, ami igaz, hogy csak tizedrésze annak, amit a választott népe vándorlással töltött, de a mi lelkünkben is létrehozta azt a szeretetet, amit Iránta és társaink iránt kellett, hogy érezzünk Általa.
Böjte Csaba testvér szavaival élve: Damokos Kázmér életét követve vágtunk neki a túrának Szovátáról. Mi nem jártunk Rómában, hogy pappá szenteljenek, de utunk végül ugyanoda jutott, ahova a Damokos Kázméré: Csíksomlyóra.
A biciklik hivatalosan csütörtökön, 15-én reggel indultak útnak Szovátáról. Kellemesen meleg idő köszöntött reggel, ami a nap közepére már kissé fullasztó volt, de mindannyian bírtuk. Volt, aki leszállt a Bucsin-tető fele vezető hágón és taszította maga mellett a kerékpárt, viszont sokan voltak, akik kitartóan pedáloztak felfele. A lejtőn pedig elengedtük magunk, végre száguldottunk, természetesen vigyázva a magunk és mások testi épségére. Ha valaki elesett, azt felsegítettük, de szerencsére ilyen téren nem volt szükség nagy segítségre. Estére már Gyergyószentmiklóson pihenhettünk.
Pénteken reggel köd fogadott, ahogyan kitettük a lábunk a szállásunkról. Meglepődtünk kicsit. Elindultunk és még Marosfőig több felső volt rajtunk, amit aztán a nagy pihenő alatt le is vettünk, mert felszállt a köd és ugyanolyan kellemes meleg lett, mint előző nap. Hiába vagyunk vétkes emberek a földön, Isten úgysem hagy el, nem engedhette, hogy nyolcvan ember megfázzon. A gyimesi tetőre érve egy olyannyira gyönyörű látvány fogadott mindannyiunkat, hogy meg is feledkeztünk fáradtságunkról, pihentettük szemeink a dombok hullámain, könnyű szellő kapaszkodott a hajunkba, hogy figyeljünk arra is, hogy milyen jóleső hideget fúj ránk. Aztán újra száguldhattunk, míg meg nem érkeztünk Gyimesfelsőlokra, ahol egy fiatalokból álló zenekar várt ránk. Népzenét játszottak nekünk, és minden fáradtságunk ellenére táncolni kezdtünk. Az este imával telt el, amit annak a napnak a köszönetére mondtunk el, ami eltelt és annak a napnak a kéréseire, ami előttünk állt.
Újabb reggel következett. A reggeli imádkozás után megint útra keltünk: újból várt ránk a gyimesi tető szépségével és Csíksomlyó is lázban égett érkezésünk miatt. Erőnk volt, kitartásból pedig még több jutott mindenkinek, hiszen tudtuk, hogy több emelkedő nem lesz, bár szerettük volna még kicsit húzni az időt, hogy tovább tarthasson egy a lelkes együttlétünk: nem csak a régi és új barátságok jártak a fejünkben, hanem az Istennel kötött szövetségünk is. A harangok öblös hangja átölelt és Isten karjait éreztük magunkon, amikor megérkeztünk a kegytemplom elé. Buzdító szavakat hallhattunk, kitartást, erőt kaptunk, ami tartani fog a következő túránkig. Ha netán addig elfogyna, akkor majd újratöltekezünk jövőben.
Így mentünk végig azon a lerövidített zarándoklaton, ami a választott népnek negyven napjába került, amelyen végigment Damokos Kázmér is, míg végül örök nyugalomban aludt el.
Megköszönjük azoknak a személyeknek a segítségét, akik elszállásoltak bennünket, ennünk adtak, árnyékkal és vízzel kínáltak a hágókon. Szükségünk volt a segítségükre. Köszönettel tartozunk a ferences testvéreknek, akik végig mellettünk voltak, nem csak a kísérő autókkal, hanem kerékpárral is. Szovátára való érkezésünkkor Károly testvér hívta fel a figyelmünket Istennel való szövetségünkre, másnap Hugó és Tibor testvérek nyomatékosították ugyanezt a szövetséget, harmadnap Rezső pap testvér világított rá újból, míg elértünk Böjte Csaba testvérig, aki végül egy pontot tett ennek a végére. Nem, igazából nincsen vége, Isten minden nap szövetségesünkké lesz egy-egy újabb kicsiny életben, csak meg kell keresnünk őt, és mellette kell maradnunk. Ő nem hagy el bennünket.
Bodó Réka Kata
Fotók: Bodó István