Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban.

A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”A böngészője lehet, hogy nem képes ezt a képet megjeleníteni.  (Jn 8, 1-11)

Sokszor meghökken az ember, hogy Jézus elbocsátja a bűnöst: „Menj, de többé ne vétkezzél!” Hogyhogy ennyivel „megússza” a házasságtörő asszony? Hogyan valósul meg Isten igazságossága? A tékozló fiú történetében is az idősebb testvér igazságérzete szólal meg. Hogyhogy visszafogadja az atya az örökséget eltékozló fiát? Aki így gondolkodik, az a szíve mélyén jónak tartja a bűnt. Ha nincs büntetés, akkor ő is elkövetné.

Ha már nem tartjuk jónak a bűnt, akkor is kétféleképpen viszonyulhatunk hozzá: szörnyűnek tartjuk, mert soha nem tudnánk elkövetni, vagy azért tartjuk szörnyűnek, mert magunk is elkövethetnénk. Jézus kísértést élt át: vagyis nem követett el bűnt, de ez az ő döntésén múlott. Nem volt képtelen a bűnre. Éppen ezért tudott megértő lenni a bűnös iránt. Melyik a nagyobb visszatartó erő: a büntetés, vagy a megértés? A bűntelen ember jutalma az, hogy nem bántja meg az Atyát!

Érdekes, hogy az evangélista külön is megjegyzi, hogy az asszony vádlói közül a vének oldalogtak el először. Milyen jó lenne, ha az idő múlása finomítaná, és nem eltompítaná a lelkiismeretünket! Jézus úgy tudott megszólalni, hogy az ellenfelei is elgondolkoztak a hallottakon. Irányukban is tapintatot tanúsít: lehajol és a földre írogat; nem vár választ, nem erőlteti a nyilvános állásfoglalást. Az Ószövetséget ismerőknek azonban a porba írás is jelzésértékű: szavaikkal, tetteikkel Isten előtt el kell számolniuk. Azáltal hogy Jézus lehajol, kivonja magát a rászegeződő tekintetek gyűrűjéből; az ott állóknak egymással kell szembenézniük. Tudják egymásról, hogy kinek-kinek mi a takargatnivalója. A fiatalok még gondolkodhatnak úgy, hogy az a bűn, amiről más nem tud, talán nem is bűn. De az idősek tudják, hogy semmi sem marad elrejtve, titokban elkövetett vétkeink is nyomot hagynak arcunkon. Így ők állnak odébb először.

Jézus nem egy magánéleti ügyben nyilvánított véleményt, hanem az akkori társadalom nyilvánossága előtt történt esemény kapcsán kérték az állásfoglalását. Mit üzen ezzel a mai társadalomnak? Vajon mi is hagyjuk futni a bűnöst? Azt mindenképpen üzeni, hogy amíg a bűnt a szívünk mélyén jónak tartjuk, amíg a saját bűnünkkel el nem kezdünk leszámolni, addig nagyon sokat fogunk tévedni mások megítélésében. Addig gyakorlatilag esélyünk sincs, hogy bárkit is visszatartsunk a bűn elkövetésétől. A társadalom egésze nagyon messze jár attól, hogy Jézus tanítását a gyakorlatba átültesse, mégsem reménytelen a helyzet. Az életünk fontos színterein: a családunkban, keresztény közösségeinkben van esélyünk, hogy a bűn megtagadásán át valóban a jó útra segítsük egymást. Nagy szolgálatot tehet ezzel az Egyház az egész társadalomnak.

A húsvét üzenetének lényeges eleme, hogy nincs az a bűn, amit Isten meg ne bocsátana. Legfőképpen azért, hogy visszatartson bennünket a továbbiak elkövetésétől.

A Ferences Gimnázium tanári kara nevében kiengesztelődést, áldást és békességet kívánok a föltámadás ünnepére!

P. Lukovits Milán

2010. Húsvétján