A döntésről

Nyomtatás

ImageMár zsenge korunktól végigkíséri életünket a döntés felelőssége.

 

 

 

Rövidke földi pályafutása az embernek egyébből sem áll, csak döntésekből. Minél fiatalabbak vagyunk, annál kisebb a saját döntésünk felelőssége, még a törvény előtt is, és ez így van jól. Ahogy haladunk előre a korban, egyre több a tudásunk, tapasztalatunk, mérlegelési képességünk, így egyre kevésbé bújhatunk el határozataink felelőssége és következménye elől. Ráadásul az ifjan meghozott rossz döntések esetleges korrigálására, következményeinek felszámolására sokkal több ideje és lehetősége van az embernek, míg előrehaladott korban sokszor már csak a sajnálkozás és bánkódás marad számára, a „miért kellett ezt tennem” és „miért nem cselekedtem másként” kérdések fölötti rágódás.

A bölcsek szerint nem érdemes foglalkozni a „mi lett volna, ha” típusú felvetésekkel. Ami megtörtént, az megtörtént. Ahogy döntöttünk, úgy döntöttünk. A különböző élethelyzetek hordozták magukban az opciókat és generálták az egyes elhatározásokat. Nincs egy másik, egy párhuzamos földi pályánk, amelyen haladva még életünkben megbizonyosodhatnánk afelől, hogy egy döntés alternatívája mire vezetett volna.
A legsúlyosabb szituáció az, amikor a kilátástalansággal szembesül az ember. Amikor kutyaszorítóba kerül. Amikor úgy kell döntenie, hogy tudván tudja: csak rosszul dönthet. Amikor két lehetőség közül kell választania úgy, hogy szíve és elméje és ösztöne szerint meg van róla győződve: akár így, akár úgy optál, mindenképpen árt vele. Ha nem önmagának, akkor másnak, olyan valakinek, akinek a lelke mélyén nem akar ártani.
Ilyenkor aztán megpróbálja a végletekig elodázni a döntést, jegelni a felelősséget, húzni-nyúzni az időt. Ami újabb bonyodalmakat okozhat – vívódást, szenvedést, gyötrődést, kétségeket. Mert az idő semmit sem old meg. Az idő ugyanis nem tud dönteni, csak az ember.
És akkor megint itt állunk a keresztútnál: dönteni kell. Erre vagy arra? Tertium non datur.
„A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra” – írja erről korunk egyik legolvasottabb szerzője, Paulo Coelho.
Pedig milyen jó lenne minduntalan visszaforgatni az idő kerekét, és nemcsak újraélni addigi életünk legboldogabb pillanatait, hanem megváltoztatni korábbi rossz döntéseinket is. Az örökkévalóság bűvöletében, a halhatatlanság igézetében.
Dénes László, Reggeli Újság