Csángó gyermekek alkotásai Sepsiszentgyörgyön

ImageKiállításmegnyitóra indultunk pénteken Sepsiszentgyörgyre, ahol a Míves házban frumószai és pusztinai gyermekek munkáiból nyílt kiállítás a különböző eljárásokkal létrehozott művekből. A paraszti kultúrában használatos üvegképtechnikától, a rongybábukészítésen át, az ikonra emlékeztető falapra való festésig, maradék anyagok falvédőre varrásától, illetve a hagyományos papírra festéstől a plasztikai munkák készítéséig. Agyag domborművek, viaszból készült szobrok, gipszlenyomatok, kis zászlók  kerültek a falra, asztalra, illetve a frumószai fotóklub alkotói színes és fekete-fehér fotókat állítottak ki.


Pénteken este barátainkkal és három gyermekkel felraktuk a munkákat, a többiek szombaton délután érkeztek az MCSMSZ kisbusszával. Sajnos a Székely Nemzeti Múzeumban tervezett látogatást lekéstük, mert 2-kor bezárt. A közös pizzázás után, délután 17 órakor Nyisztor Ilona a gyermekkel közösen megnyitotta a kiállítást. Nagy meglepetésünkre eljött Jáki Sándor Teodóz atya, győri bencés szerzetes, Nyisztor Ilona régi jó ismerőse is. A gyermekek előadása után az atyától megtanulhattunk közösen egy csángó altatót, utána tánc következett. Később a gyermekek elmentek a befogadó családokhoz, játszani, beszélgetni a frissen szerzett barátokkal. Vasárnapra egy jól megérdemelt kirándulást szerveztünk a Szent Anna tóhoz, ahol miután kipengettük a 20 lej belépőt, megnéztük a tavat, énekeltünk a Szent Anna kápolnánál, majd sietve indultunk visszafelé, mert már mindnyájan éhesek voltunk és tudtuk, hogy az Ilona szatyrában sok finom sütnivaló lapul.
Egy szép tisztás mellett megálltunk, találtunk is egy jó tűzhelyet. A gyermekek fát gyűjtöttek, tüzet raktunk, s míg égett a tűz, játszottunk, virágot szedtünk, majd megsütöttük a kolbászokat, jóízűen megettük és már tele hassal mentünk Csíkszeredába, a továbbtanuló csángó gyermekek kollégiumához. Nagy volt az öröm, mert éppen ott voltak azok a nyolcadikos diákok, akik Csíkszeredában szeretnék folytatni tanulmányaikat, így félóra alatt mindenki kapott egy kis ízelítőt a későbbi diákélet hangulatából is. Gyönyörű időben, jókedvvel utaztunk hazafelé, tele jó érzéssel.
Nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást, aki segített létrehozni ezt a kiállítást. Külön köszönet Nyisztor Ilonának a sok fáradságért és a szép megnyitóért, Kobzos Kiss Tamásnak, a Nyisztor Ilona révén nyújtott anyagi támogatásért, a Míves ház vezetőségének a kiállítóteremért, Ütő Gusztáv képzőművésznek a szervezésben való segítségéért, Neagu Adrián, frumószai kollégánknak a plakát megtervezéséért, az MCSMSZ-nek a kisbuszért, a befogadó családoknak a szerető gondoskodásért, a Don&Don Pizzériának a szíves fogadtatásért, a Háromszék napilapnak  a figyelemért, tudósításért, Kispál Attilának a dokumentálásért, Ségercz Ferencnek és Csibi Szabolcsnak a talpalávalóért, barátainknak a kiállítás rendezésében nyújtott segítségért, a megnyitón résztvevőknek a tőlük kapott melegségért, Teodóz atyának az altatódalért és az alább felsorolt kis alkotóknak a sok szép munkáért:

A Frumószai Fotóklub tagjai:

Bîrnat Irina Maria

Bîrnat Maria Valentina

Bîrnat Rozina

Gergely Anna Mariana

Klubvezető tanár: Neagu Adrian
A pusztinai szakkör résztvevői, az itt kiállított munkák alkotói:

I. osztály: Nistor Sabina, Nistor Luiza, Rosu Sabina,  Scripcaru Claudiu, David Marius

II. osztály: Balint Izabela, Barnat Melinda, Laslau Cristina Bianca, Mateeias Mihaela,

III. osztály: Casapu Ioana, Miclaus Beatris, Pustianu Valeria Daniela, Saros Silvestru, Scripcaru Claudia

IV. osztály: Bortos Eduard, Saros Gabriela Cristina, Stan Gabriel, Stan Mihail

V. osztály: Feraru George, Maties Maria, Pustianu Irina, Rosu Iosif, Sabau Anca Cristina 

VI. osztály: Bortos Andrea, Biliboc Iulian, Laslau Cristian Andrei, Saros Ioana Magdalena, Timaru Andrea Carina, Stan Andrea

VII. osztály: Biliboc Stefania, Catana Ana Adriana, Ignat Maria Mirabela, Rosu Eduard, Tamas Iulia Roxana,Tanase Lavinia Alexandra

VIII. osztály: Abatrinului Catalin, Sabau Diana Beatris, Feraru Gabriel

Szakkörvezető: Szabó László képzőművész
A kiállítás 2008. április 26-ig megtekinthető.

Szabó László és Vajda Éva, Pusztina

 

Image

 

Image

 

Image

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Image 

 

Image