Bővebben: Ezrek rótták le kegyeletüket a háborús hősök előtt ÚzvölgyébenMa, május 12-én én is elmentem imádkozni a keleti Kárpátok vérrel áztatott völgyében! Több ezer testvéremmel együtt imádkoztam, azért, hogy a halottak itt az Úz-völgyében, de a világ valamennyi temetőjében békében nyugodjanak! Ugyanakkor azért is fohászkodtunk, hogy az élők ugyancsak békében éljenek itt e csodálatos völgyben is, de az egész Isten alkotta nagy világon!! 

A békés megoldást keresve, reményteli szívvel, 

Csaba t.

Bővebben: Az öröm benned van!Akkora életörömmel és szeretettel vitték színpadra a fiatalok a Szent Ferenc életét bemutató zenés-táncos előadást, hogy a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központból hazafelé bicajozva ez a belőlük áradó boldogság járt a fejemben (most is, amikor ezt a cikket írom). S óhatatlanul eszembe jut, mennyit tudunk panaszkodni, leszegett fejjel gondjainkba merülni… Követni kellene a Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány dévai házának amatőr színjátszói mutatta utat: merj játszani, önfeledten, örömmel, magadat és másokat is megajándékozva ezáltal!

Bővebben: Szent Flórián Jézus Krisztusért megölt katonavértanú Magas rangú katonatiszti családból származott, s maga is a császári hadsereg tisztje lett. A 3. sz. második felében szolgált, s mint sok más katona, ő is keresztény lett. A század utolsó évtizedei aránylag nyugodalmasok voltak az Egyház számára, így Flórián kitöltvén a szolgálat éveit, békességben vehetett búcsút a hadseregtől, s mint kiszolgált katona Noricum tartományban, Mantemban (Krems mellett) telepedett le.

Bővebben: GÓLYAHÍR – KÉK ZÁSZLÓ AZ EGYETEMENA tegnap Győrben a Széchenyi István Egyetemen tartottam egy előadást és ott láttam egy nagyszerű kezdeményezést!! Ők nem csak a fekete zászlót teszik ki, ha valaki elmegy, hanem a baba zászlót is, ha gyerek születik!! Imádkoztam is, hogy náluk is, de mind több magánház és intézmény homlokzatán ott lobogjon a remény kék zászlaja!!

Szeretettel, 

Csaba t. 

Alkategóriák