www.magnificat.ro

Szent Ferenc Alapítvány

honlapja.

Petíció - Levél Ferenc Pápának!

1594 aláírás
Itt lehet olvasni a levelet.

Örökös szentségimádás

Szentségimádás
Kép: Irakban, Erbíl városban, a Szent József tiszteletére szentelt Káld katedrális tabernákuluma!

Mozaik kockák Déváról, 20. évforduló

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_noemi.jpgBuliztunk egy jót a hétvégén! 20 év, nem semmi! Sokan, sokat fényképeztek, elhangoztak dicsérő mondatok, virágcsokrokkal köszöntöttek arra méltó embereket. Most tudtam meg például, hogy házvezető voltam Déván, ezért felköszöntöttek.

 
Nagyon örvendtem, megtisztelő volt számomra, de én csak a nevelőknek voltam a koordinátora, hogy is mertem volna házvezető lenni? Jól esett azért az a fránya csokor, csak éppen nem érdemeltem meg.
Más. Áldozik a férjem, péntek este, a misén. Matyi tesó kezéből. Na, ekkor tört el végérvényesen a mécses nálam, ettől a perctől kezdve bőgtem, ha kellett, ha nem. Merthogy Matyi kölyök volt, amikor megismertem, kíváncsi, állandóan kérdezősködő. Most komoly, megfontolt, szépen beszélő. Ragyog kezében az Úr Teste. Adja annak, aki kéri.
Énekel egy lány a szentségimádáson. Hangja megérinti szívünk húrjait. Sírunk. Megint. A lány Nomi. Megkérdezi, büszkék vagyunk-e rá? Mi akkor döbbenünk rá, hogy  ő énekelt. És megköszöni férjemnek, hogy annak idején tanította énekelni. Zenélni. Naná, hogy bőgök!
Mostani lányaink énekelnek a színpadon. Vastaps, visszahívás. A színfalak mögött őrjöngök. Mintha engem ünnepelnének...nem, ez nagyobb öröm! Gyerekeid sikere fontosabb, mint a sajátod!
Találkozás a régiekkel. Öröm, ölelés. Folytatjuk a beszélgetést, mintha soha nem váltunk volna el. Van, aki olyan maradt, mint rég, van, aki változott. Családtagok.
Renáta karjában egy baba, sajátja. Gyönyörű, édes csöppség. Picit a mi unokánk is. Ahogy a többi dévai lányunk gyerekei is az unokáink.
Idős házaspár Kanadából. Megtették ezt a hosszú utat, betegen, 87 évesen, mert látni akarták keresztgyermeküket. Eszembe jut, hogy én nem akartam elmenni az ünnepségre és szégyellem magam. Ők bevállalták, csókoltatom őket!
Ketten az égből figyeltek minket : Margit és Andrea. Biztosan velünk örvendtek és sírtak ők is. Pihenésük legyen csendes!
Jó volt ott lenni. Csak a szépre emlékezni, feledni a sebeket, könnyeket.
Köszönöm mindenkinek.
Szeretettel, Noémi

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ma 2017. július 24. hétfő, Kinga és Kincső napja van. Holnap Kristóf és Jakab napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A középkori prédikációs stílus

A középkori prédikációs stílussal nem lehet mindenben egyetérteni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube