Adománygyűjtés Makó-Újvárosban a Szent Ferenc Alapítvány számára

ImageA Böjte Csaba atya által alapított Szent Ferenc Alapítvány számára gyűjtöttek adományokat Makó-Újvárosban, amelyeket az alapítvány képviselőjének a Szent László napok alkalmából egy ünnepi szentmise keretében adtak át.

 

Az egyházközségből több család 3 éve tart kapcsolatot az alapítvánnyal. Két hónapja gyűjtenek Makón a zsombolyai és a kisiratosi otthonok számára, mert a további működéshez felújításokra van szükség nyáron és a mindennapi kiadások is jelentősek. 340 ezer forintot és több száz kilogramm tartós élelmiszert, tisztítószereket, tanszereket, ruhákat, kerékpárokat, számítógépeket adományoztak a hívek.

A helyi hittanos gyerekek ajándéktárgyakat készítettek, az ezek eladásából befolyt összeget a szentmisén adták át a jelenlévő erdélyi gyerekeknek.

Duna TV