Indulnánk, mert várnak minket

Minden nap feltehetjük magunknak a kérdést. Merre tartunk? Merre vezet ez a kanyargós út, melyet életnek hívnak? Az egyre inkább látszik, hogy nem jó irányba. Mert bár, mint egyének lehetünk pillanatokig boldogok, de önzőség lenne csak a saját boldogságunkkal törődni, miközben mellettünk sokan szenvednek.

Tavaly számomra a karácsony és a boldogság is új fogalmat nyert. A MEEX, a Hallgatói Önkormányzatok összefogásának keretén belül volt szerencsém átélni egy olyan dolgot, mely máig nyomot hagyott bennem.
2007 decemberében meglátogattuk Böjte Csaba ferences atyát és az Ő árvácskáit Erdélyben. Előtte két héten keresztül gyűjtöttük az adományokat, hogy ne kelljen üres kézzel mennünk oda, ahol a legkisebb dolgoknak is örülnek. Sokaknak mi is az öröm? Egy laptop? Egy sportkocsi? Egy luxusnyaralás? Nekik ez: A Szeretet. Az Étel. A Törődés.  Az Ágy…
Böjte atya árvácskáinak csak ezekre van szükségük. És az atya ezt megadja ezt. Hihetetlen volt, hogy milyen óriási szeretettel beszélt a gyermekekkel. Hogy több mint ezer gyermeket nevel, de mindegyiknek tudja a történetét. A gyerekek pedig lógtak az atyán, és lógtak rajtunk is. Körülvett minket a szeretet, pedig amit tettünk az nekünk semmiség volt. De nekik a mindenség. Mert érezték, hogy valahol, valakik gondoltak rájuk is karácsony előtt. Pedig nem játékokat vittünk. Nem zenélő és berregő, csillogó-villogó kütyüket. Hanem csak ételt és gyógyszert.  
Őszintén megmondom, egy hétig nem tudtam mosolyogni. Amikor indultunk egy kislány megkérdezte: nem viszel magaddal? Egy másik: ugye holnap is jöttök. És az apró szemek csak úgy ragyogtak a boldogságtól.
Idén ismét szeretnénk menni, mert megígértük! Ezért a MEEX ismét egy közös összefogásra szólít fel mindenkit, aki úgy érzi tennie kell valamit, hogy számukra jobb legyen ez a karácsony is.
Ezért kérek mindenkit, mind a Hallgatói Önkormányzatokat, mind a Szponzorainkat, de elsősorban magukat a hallgatókat, hogy segítsenek ismét ebben a munkában minket.  
A gyűjtés ideje:  
2008. december 1.-2008. december 12.

Amit várunk:

   * Tartós élelmiszerek (gyümölcskonzervek, só, cukor, liszt, olaj, csokoládé stb.)

   * Gyógyszerek, tisztálkodó szerek, egészségügyi termékek

   * Tisztító szerek (mosópor, öblítő, mosogatószerek, stb.)

   * Magyar nyelvű mesekönyvek, dvd-k.

   * Elektronikai cikkek(használt TV, számítógép, dvd lejátszó, videó lejátszó)

   * Gyermek zoknik, bugyik

Amire nincs szükség:

  * játékok, és ruhák (ezekből sokat kapnak egyéb szolgálatoktól)

Kérek mindenkit, hogy erejéhez mérten támogassa a gyűjtésünket!
Legyen Békés a karácsonyunk, legyen Boldog az Ő karácsonyuk!
Köszönettel:
Csanda Gergely