Böjte Csaba látogatása New York és környékén

Nyomtatás

Október 23-án délelőtt Csaba testvér misét celebrált a Manhattan-i 82-ik utcai Szent István templomban. Ezt követően a délután 3 órakor kezdődő a New York Polgári Kör és a New York és környéki Egyházak és Egyesületek Nagybizottsága által szervezett központi 56-os rendezvényen vett részt, ahol nagy sikerű ünnepi szónoklata koronázta meg a megemlékezést.

 

Böjte Csaba és munkatársa Szilvai Livia 2005 október 21-én délután kettőkor érkeztek a Newark repülőtérre. Innen azonnal az első találkozó színhelyére, a szintén New Jerseyben lévő, New Brunswickba indultak. Az este 7 órakor kezdődő esemény előtt még sor került a helyi katolikus Szent László templom megtekintésére, illetve a parókián történt rövid látogatásra és beszélgetésre a helyi egyházi képviselőkkel. A New Brunswick-i Egyházak és Szervezetek Bizottsága rendezésében először a helyi 56-os emlékmű megkoszorúzására került sor a Summerset es Plum utca sarkán, ahol Csaba testvér mondott imát. Ezt követően a Magyar Atlétikai Klub dísztermében az "Utazások egy szerzetessel" cimű film vetítésével vette kezdetét az esti program, melyet Sohar István a helyi szervező bevezető sorai előztek meg. A film után az atya kérdésekre válaszolva elevenítette fel gyermekvédő munkasságának ünnep- és hétköznapjait nagy sikertől övezve, majd az adományok átvételére és személyes beszélgetésekre került sor.

Október 22-én útban a Connecticut-i rendezvényre, Csaba testvér eleget tett a New Yorkban működő Hagyaték Őrző Egyesület meghivásának. Fiatalok nagy csoportja várta az atyát aki a tőle megszokott nyitottsággal osztotta meg élményeit és gondolatait s hallgatta a fiatalok segitő és sok ízben a jövőbeni közös együttműködés ügyében tervezett elképzeléseit.

A Fairfeld-i Kálvin Hallban délután 4 órakor kezdődött szintén filmvetitéssel a Cunnecticut-i rendezvény, melyet az est szervezője, Dr.Somogyi Balázs vezetett be. A filmet követően szintén beszélgetésre s az adományok átvételére került sor.

Október 23-án délelőtt Csaba testvér misét celebrált a Manhattan-i 82-ik utcai Szent István templomban. Ezt követően a délután 3 órakor kezdődő a New York Polgári Kör és a New York és környéki Egyházak és Egyesületek Nagybizottsága által szervezett központi 56-os rendezvényen vett részt, ahol nagy sikerű ünnepi szónoklata koronázta meg a megemlékezést. A műsor befejeztével New Jersey-be, a New York Polgári Kör egyik tagjának otthonába volt hivatalos Böjte atya, ahol a vacsora után a megjelentek körében több órás magánbeszélgetésre kerül sor.

Október 24-e rövid szabadprogrammal kezdődött, melynek keretében New York főbb nevezetességeinek meglátogatása mellett, természetesen nem maradhatott ki az Empire State Building által kinált páratlan kilátás megtekintése sem. Este 7:30-kor kezdődött a New York-i Magyar házban a Széchenyi István Társaság, a Külfödi Magyar Cserkész Szövetség, Amerikai Magyar Könyvtár és Történelmi Társaság, és a Magyar Ház támogatásával az utolsó new yorki programja. Az előző programokhoz hasonlóan lezajló eseményt Szilágyi Ákos a New York Polgari Kör alapitója nyitotta meg. Filmvetítés után a rendkívül aktív közönséggel hosszas beszélgetés vette kezdetét, mely egy közös imával fejeződött be.

Böjte Csaba atya és munkatársa, Szilvai Livia október 25-én hajnalban repültek tovább Chicagoba.

Szilágyi Ákos
New Yorki Polgári Kör

 
Fényképes beszámoló az '56-os ünnepségről:

http://www.gimagine.com/gimagine/Polgari_Kor_NY/2005-10-23-Unnepseg