Összefoglaló Böjte Csaba amerikai - kanadai körútjáról

Egy hideg, önző, kiábrándult és pénzéhes világban Böjte Csabával megjelent az isteni szeretetből fakadó irgalmasság emberi életet mentő cselekedete. Milyen más, friss, üde és isteni üzenetet hordozó ez! Nemcsoda, hogy  előtte emberi szívek sokasága megnyílik – mintegy ráfelelve: ilyenre vártunk már régóta!

A Magyarok Világszövetsége USA Országos Tanácsa meghívásának eleget téve Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes és munkatársa Szilvai Lívia októberben amerikai-kanadai körúton volt, s kilenc, magyarok által sűrűn lakott városba látogatott el. Látogatását jóval megelőzte szeretetmunkájának híre, melynek eredményeképpen intézeteinek gondozásában mintegy 700 árva vagy szegény gyermeket nevelnek.
   A fogadó város Cleveland volt, ahol a magyar szervezetek és egyházak érdeklődéssel és szeretettel fogadták. Clevelandból Detroitba utazott ferences társai vendégeként, majd a Sarasota-i Kossuth Club fogadta Floridában. Beszámolóját szerencsére két nappal a hurrikán érkezése előtt meg tudta tartani. Következett négy napra New York, ahol az október 23-i nemzeti ünnepség díszvendége volt. Október 25-én a kora reggeli órákban érkezett Chicagóba, ahol az esti programja bár hétfő estére esett mégis többszáz érdeklődő volt jelen és hallgatta figyelemmel előadását. Látogatást tett még Los Angelesben is, majd  Kanadába utazott ahol Torontó, Ottawa és Montreal magyar közösségei és gyülekezetei fogadták.

Előadásokat, filmvetítéseket tartott Magyar Házakban, Katolikus, Református és Evangélikus gyülekezetekben. Mindenütt őszinte szeretettel fogadták. Előadása mindenütt nagy magyar tömegeket vonzott. Szerénysége és közvetlensége mindenütt lenyűgözte a hallgatóságot. Az észak-amerikai magyarság nem csak szívét nyitotta meg, hanem zsebeit is és komoly összegekkel támogatta nemzetmentő gyermek intézeteit. Ezzel is bizonyítva, hogy az észak-amerikai magyarság ma is kész befogadni azokat és hallgatni azokra akik a tiszta szeretet üzenetével jönnek és szolgálnak.

Az istenti gondviselés folytán a magyarság minden időben kitermelte azokat a nagyszerü férfiakat akik a nemzet nehéz történetének válságos óráiban a gondviselésszerüen  megjelenvén hitet, reménységet és erőt adtak a nemzetnek a jövő felé meneteléséhez. Hogy csak a múlt századból emlitsünk például olyan politikusokat mint Bethlen István, Teleki Pál, és Nagy Imre; ilyenek voltak kiváló egyházvezetők mint Mindszenty József, Márton Áron, Ordass Lajos, Ravasz László és Tőkés László. Most ehhez a sorhoz méltán sorakozik oda Böjte Csaba szerzetes. Munkája kezdetekor neki sem volt más csak töretlen, bátor hite amivel nekilátott egy lehetetlennek látszó, ígéretnélküli, mégis nagy felelősséggel járó munkának: az árva, szegény vagy kitagadott gyermekek összegyüjtéséhez, azok gondozásához és neveléséhez. És a lehetetlent a hit lehetségessé tette: ma 700 gyermeket gondoz országa szerte és munkája egyre nő. De így nő azoknak száma is akik segítségül jönnek ehhez a munkához –  ki mivel tud és hajlandók szívüket megnyitni e gyermekmunka előtt, s áldozni ennek támogatására. Egy hideg, önző, kiábrándult és pénzéhes világban vele megjelent az isteni szeretetből fakadó irgalmasság emberi életet mentő cselekedete. Milyen más, friss, üde és isteni üzenetet hordozó ez! Nemcsoda, hogy  előtte emberi szívek sokasága megnyílik – mintegy ráfelelve: ilyenre vártunk már régóta!

Mindennek fényében úgy tünik, mintha a sok üres beszédtől kicserepesedett száju politikusok ideje lejáróban lenne s eljön a tiszta szívü, csendesen jócselekedeteket mívelő a jövő szelid embereinek áldott ádventje!
  

Dr. Pungur József

Kanada

Szerző: Dr. Pungur József