Felvidéki adomány a dévai gyerekeknek

Nyomtatás

ImageA dévai gyermekotthon lakóinak Szlovákiában idén több mint ötezer eurót, valamint tartós élelmiszert, ruhaneműt, elektrotechnikai eszközöket és tisztálkodási szereket gyűjtöttek össze. Az első ilyen szállítmányt Szlovákiából Dévára öt évvel ezelőtt indították.


A Böjte Csaba szerzetes által alapított otthonba az adományokat a jótékonykodás szervezői mindig személyesen, és iyenkor karácsony körül juttatják el.
A segélyszállítmányt a lukanényei közösségi autóbusszal juttatják el a rászoruló gyerekekhez. Az Ipoly-menti vállalkozók és civilek évek óta szívesen adakoznak, de a lukanényei polgármester szerint az a legmegindítóbb, amikor szegények küldenek ajándékot a szegényeknek. Ki mit tudott, azt adott. A gyermekotthonban mindennek örülnek. És mivel az adakozók és a gyerekek között személyes kapcsolat is kialakult az évek során, a zsákok között személyes csomagok is vannak. A gazdasági válság ellenére több adomány gyűlt össze, mint eddig bármikor.
Nézze meg Szekeres Éva és Pál Gyula összeállítását, amely a Duna Televízió Térkép című műsorában került képernyőre:

erdely.ma