Átadták a Mindszenty-emlékérmeket

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_mindszentemlekdij.jpgKovács Ágnes és az általa vezetett székelyhídi Gyermek Jézus Otthon, Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány képviselője és P. Utasi Jenő, a délvidéki tóthfalusi és oromi katolikus egyházközség plébánosa kapta idén a Mindszenty-emlékérmet.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke a Parlamentben november 4-én tartott ünnepségen a 2004-ben megalakult társaságról azt mondta: céljuk a Mindszenty-életművet a keresztény nemzet szolgálatába állítani, és hozzájárulni ahhoz, hogy ezáltal erkölcsben és lélekben is erősödjön a nemzet.
Az emlékérmek átadása után az ünnepség résztvevői megkoszorúzták az egykori bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek emléktábláját az Országházban.
Mindszenty József 1892-ben született, eredeti neve Pehm József volt. Zala megyei plébánossága után 1944-ben nevezte ki XII. Piusz pápa veszprémi püspökké, röviddel ezután a nyilas kormány bebörtönözte. Esztergomi érsek és Magyarország prímása 1945-ben lett, bíborosi rangot 1946-ban kapott. Koholt vádak alapján 1948 karácsonyán bebörtönözték, 1949-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadították, a szabadságharc leverése után az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekült, onnan 1971-ben hagyhatta el az országot és költözhetett Bécsbe, ott halt meg 1975-ben. Végakarata szerint az ausztriai Mariazellben temették el. A rendszerváltáskor, 1990-ben rehabilitálták, 1991-ben pedig ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra Esztergomban.
Fotó: MNO (archív)
MTI/Magyar Kurír