„Jó választás az élet mellett dönteni”

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Vegyes_Cst2lanyaval.jpgKét nagyszerű lány áll mellettem, készülnek az érettségi vizsgára, Székelyhídon az összefogás, a szeretet hírnökei!!

Csaba t.

 

Jónak lenni jó, de bálban lenni is jó! A szerzetes maga mellé szólított két hölgyet, Katát és Krisztinát, kik immár felnőtt nőkként voltak a bál részesei, de a helyi gyerekotthon neveltjeiként. Velük mintegy példázta, hogy milyen „eredménye” van az összefogásnak, hogy – amint a címben is idéztük – jó választás az élet mellett dönteni. További indokként hozzátette: mert mindent elemészt a rozsda, vagy megeszik a moly, csupán az ember lelke halhatatlan.
A jubileumi, 10. jótékonysági bált tartották meg szombaton este Székelyhídon, a Magyar Kultúra Napi eseménysor csúcspontjaként. Az idén is jelen volt Böjte Csaba szerzetes, hiszen az adományokat az alapítványához tartozó helyi gyerekotthonnak ajánlották.
Rencz Csaba
Idén is több napra terjedt ki a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségsorozat Székelyhídon. Az események már csütörtökön megkezdődtek, amikor a pincesoron batyus jellegű nótaestet tartottak, Szőcs Lőrincz és zenekara közreműködésével. Pénteken a helyi cukrászdában Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze 16 éven felülieknek adta elő Szerelmi tanácsok elődeinktől, erotika és szexualitás a néphagyományban című műsorát, amit karaoke est követett. Az esemény-lánc csúcspontja azonban a jubileumi, X. Magyar Kultúra Napi Jótékonysági Bál volt szombaton este a Múzeum épületében, melynek bevételét, mint minden évben, a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó helyi, Gyermek Jézus Gyerekotthon javára ajánlják fel. A megszokottnál egy órával korábbra, 19 órára várták a vendégeket, a bejáratnál máris egy-egy pohár pezsgőt kínáltak az érkezőknek. A „hivatalos” kezdés most is az volt, hogy az otthonban lakó gyerekek (pontosabban egy részük, hiszen mintegy 50 gyereket nevelnek) Kovács Ágnes otthonvezető és Böjte Csaba szerzetes vezetésével, kezükben magyar és székely zászlócskákkal bevonultak a múzeum aulájába. A már nevezett Marosán Csaba színművész látta el a műsorvezetői feladatot, elsőként Béres Csabát szólította a mikrofonhoz. Székelyhíd polgármestere a jubileum alkalmából felelevenítette, hogy az ötlet megfogalmazásakor kevesen hittek a bál ötletének sikerében, mely ím, egy évtizedéhez ért. Személyes „sikere”, hogy a 9 évvel ezelőttin ismerte meg feleségét, azóta két gyerek boldog szülei. Köszöntötte a vendégeket, akik messze földről is érkeztek Németországtól Törökországig, majd hangsúlyozta a gyerekotthon fontosságát, ahol szebbé és jobbá nevelik a gondozottakat.
Újra Republic-koncert
Utóbbiak két énekkel köszönték meg az említett, egész éven át tartó gondoskodást, majd – mint minden évben – köszöntötték Böjte Csabát, aki január 24-én tölti 59. évét. „Amikor segítünk, magunkról is minősítést állítunk ki”, kezdet beszédét Cseke Attila szenátor, megyei RMDSZ-elnök, köszöntve a vendégeket, aki szerint utóbbiak látogatásukkor láthatják, hogy az itt élők tisztában vannak a feléjük irányuló kihívásokkal, s hogy tudnak felelni azokra. A bál célja nemes, üzenete: ha tehetjük, minden nap kell segíteni a rászorulókon, ettől nem kevesebbek leszünk, inkább elismertebbek, fejtette ki a politikus. A X. bál kulturális fővédnöke Boros Csaba zenész (Republic együttes) volt, aki szerint a zenekarának köszönhető, hogy eljuthatott az eseményre, hiszen az eltelt közel 3 évtizedben sosem törekedtek „nemzetközi bandává” válni, mindig a magyar embereket szólították meg. Pár héttel korábban jótékonysági koncertet adtak a Szent Ferenc Alapítvány javára Budapesten, most viszont itt áll, és fogalma sincs, mit kell tegyen egy kulturális fővédnök, azt azonban bejelenthette, hogy június 17-én Székelyhídon fog koncertezni a Republic. (Újra, tehetjük hozzá, hiszen bő évtizede adott emlékezetes koncertet az együttes az akkori Érmelléki Ősz fesztiválon – szerz. megj.) A továbbiakban Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes országgyűlési képviselő lépett a mikrofonhoz, aki megfogalmazása szerint a határon túl, ahová lelkesedést hozni érkezik, mindig az összefogás erejét tapasztalja meg. Hozzátette: mi magyarok Európa lelkiismerete vagyunk és meg is akarunk maradni. Ebben a politikus maga is jó példával jár elől, hiszen 7 gyereke mellett immár 7 unokával is büszkélkedhet (szavait meglepett moraj kísérte).
Bálban lenni jó
A műsorvezető, a polgármester és a zenész után egy újabb Csaba kapott szót, kinek mondandóját talán a legtöbben várták: Böjte Csaba, aki ezúttal is közvetlen stílusában kezdte: Jónak lenni jó, de bálban lenni is jó! A szerzetes maga mellé szólított két hölgyet, Katát és Krisztinát, kik immár felnőtt nőkként voltak a bál részesei, de a helyi gyerekotthon neveltjeiként. Velük mintegy példázta, hogy milyen „eredménye” van az összefogásnak, hogy – amint a címben is idéztük – jó választás az élet mellett dönteni. További indokként hozzátette: mert mindent elemészt a rozsda, vagy megeszik a moly, csupán az ember lelke halhatatlan. A Magyar Kultúra Napja és Kölcsey Ferenc előtt tisztelegve a Himnusz éneklésére került sor, majd a bálozás kezdődött. Nyitótáncot a helyi Tini Dance Center két táncosa lejtett, Erdei Fanni és Marcu Patrik a Kincsem című film Rúzsa Magdi által előadott Felveszem a szárnyakat című betétdalára. Következett az Oláh Katalin vezette TDC-tánckar pár koreográfiával, majd a táncosok táncra kértek egy-egy hölgyet/urat az addig őket figyelő sokaságból, hogy a President zenekar muzsikájára megkezdődjön a mulatság, miközben már szolgálták is fel az első étkeket a terített asztalokra A további programban szerepelt jótékonysági licit képzőművészeti alkotásokra, volt bálkirálynő választás, illetve tombola, melynek fődíjai egy hajdúszoboszlói kikapcsolódás, illetve egy zsolnai teáskészlet voltak.
www.biharinaplo.ro