Ünnepek ünnepe

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_49767924_303818716929861_8643093737230041088_n.jpgAz év legszebb időszaka, advent. Évekkel ezelőtt a legnagyobb örömöt jelentette, hogy a család együtt volt, összegyűlt az ünnepi asztal körül. Az előtte lévő napokat a nagytakarítás, rohanás előzte meg a munka mellett. Ez az időszak most teljesen más volt: gyermeki várakozással teli.

Már advent előtt ünnepi díszbe öltöztettük a lakást a gyermekekkel, akiknek nevelőnőjük vagyok. Adventi naptárt készítettünk, és négy héten keresztül bontogattuk a kis tarisznyákat. Szombatonként a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei ünnepélyes, verses köszöntéssel gyújtották meg az adventi koszorún a gyertyákat. Kicsikkel és nagyokkal mézeskalácsot sütöttünk, és karácsonyi dalokat hallgattunk. A várakozás időszakában lelkünket is megtisztítottuk, és sokkal nyitottabbak, elfogadóbbak lettünk egymás iránt. A gyermekek természetesen az ajándékozás pillanatát várták leginkább és Angyalka érkezését, aki minden évben ellátogat az alapítványban élő gyermekhez, és teljesíti kérésüket. A kívánságokat már november hónap elején meg kell írni Angyalkának, és elküldeni neki, hogy mindenki ajándéka kérésének megfelelően megérkezzen.
Az Angyalkák koordinátora dr. Érsek Emese, aki minden levél sorsáról személyesen gondoskodik, és kézbesíti azt a megfelelő személynek, aki hatalmas örömöt okoz a gyermeknek. Néhány Angyal Dévára is ellátogatott, hogy az ajándékosztásnál is jelen legyen, és csillogó szempárokat lásson. A vendégeket a gyermekek verssel köszöntötték, és a Kolostori Kölyökszínház előadásában Melyiket a kilenc közül? című elbeszélésnek színpadi változatát mutatták be, dalokkal és táncokkal dúsítva. Az előadás könnyeket csalt minden jelenlévő szemébe, miközben kint hatalmas pelyhekben hullt a hó. Családunk Angyalkái a budaörsi Mindszenty József Római katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola óvónői, dajkái és pedagógiai asszisztensei voltak, akikkel egy kellemes délutánt tölthettünk el.
Szenteste a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei pásztorjátékot mutattak be a templomban összegyűlt közösségnek. A pásztorjáték közben mondott szövegek és énekek betekintést adtak őseink gondolkodásába, ősi hitébe és sajátos kultúrájukba. A Szent Család történetét ügyesen, teljes átéléssel és meghittséggel sikerült átadniuk a gyermekeknek.
December hónapban úgy érezhettem, hogy minden nap ünnep. Minden napnak meg volt a maga téli, ünnepi varázsa és eseménye. A hónap utolsó napját is ünnepként éltük meg. Díszes, zenés, szórakoztató szilvesztert tartottunk a gyermekekkel és kedves vendégeinkkel. Éjfélkor, Csaba testvér hálaadó szentmisét mutatott be, ahol hálát adtunk az óév történéseiért, és reménykedve fogalmaztuk meg kéréseinket az új évre.
Melyiket a kilenc közül? című színdarab a Kolostori Kölyökszínház előadásában:

Sós Nóra
www.petofiprogram.hu