A dévai gyerekek hálája

Nyomtatás

Ünnepi szentmise keretében letették az autista fiataloknak otthont és munkát biztosító Boróka Autista Majorság kápolnájának alapkövét a heves megyei Karácsondon. Az otthon építésére a Hír Televízió legutóbbi borárverésének bevételét, 32 millió forintot ajánlott fel. Az ünnepség egyben kezdetét jelentette annak a nyári munkatábornak, melynek során önkéntesek, többek között Böjte Csaba atya neveltjei közösen építik az autista majorság épületeit.

A Napsugár ’67 Alapítvány a Kárpát-medence Jövőjéért Alapítvány támogatásával építi a Gyöngyös melletti Karácsondon az önellátáson alapuló autista majorságot. A helyszínen kápolna is épül - ennek tették le az alapkövét ünnepi szentmise keretében Böjte Csaba testvér közreműködésével.
Az ünnepségen elhangzott, a gazdasági megszorítások miatt az ellehetetlenülés szélére került az autista gyermekek szolgálata, ám a kezdeményezők bíznak benne, hogy az ősszel sikerül elindítani a majorságot és a lakóotthon működtetését.
A majorság és a kápolna felépítését a szervezők nyári önkéntes tábor keretében kívánják segíteni. Böjte atya az építőtáborba gyermekotthonaiból is hozott magával fiatalokat, hogy a még elesettebbekért végzett önkéntes fizikai munkájukkal is kifejezhessék hálájukat az anyaországiak önzetlen támogatásáért.
Szerző: devaigyerekek.hu