Rádúért és hozzá hasonló gyerekekért fogtunk össze

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_radu2.jpgSegerceánu Rádú facebook oldaláról másoltam ki a csatolt levelet.  Szeretettel megosztom, hogy lássátok kikért is fogtunk össze, hoztuk létre a mentő csónakunkat, a gyermekvédelmi hálózatunkat, népünk nagy hajója mellett. Hálás szívvel köszönöm én is mindazok jóságát akik segítenek ilyen kedves fiatalokat nevelni.
Szeretettel,

Csaba t.

 

 

Visszatekintek néha a múltam eseményeire, melyek megalapozták a jelen személyiségemet. A szegénység, nyomor, a nehézségek, ezek voltak legnagyobb tanítóim vajdahunyadi éveimben. Akkor, abban az időben csak egyetlen száraz kenyér volt az asztalon, az ember nem válogathatott, tehát én sem válogattam. Azóta nagyon sok mindent köszönhetek az Istennek, azt hogy akkor is jelen van a szívünkben, akkor is mosolyog ránk amikor mi vakon nem akarjuk érezni jóságát és amikor egyszer sem tekintünk fel az égre...Magam sem ismertem Őt mielőtt Dévára érkeztem volna az új családomba, az új testvéreim közé! Itt találtam rá a vérszerinti testvéremre is, Robikára, akire először rá sem ismertem, és itt éltem át ifjúságom legszebb 9 évét, melyek tele voltak örömmel, boldogsággal és felebaráti szeretettel. Köszönöm az Úrnak, hogy létezik ez a nagyszerű Alapítvány! Sokszor szeretek úgy fogalmazni, hogy az Isten elvett tőlem egy családot, jobbat és nagyobbat adva cserébe. Mi lehet ennél nagyobb és konkrétabb példa arra, hogy Isten létezik és szeret minket? Ez az Alapítvány élő csoda, és Csaba t. mely apám helyett apám volt, élő példa számomra, hisz biztos vagyok benne, hogy az Úr általa sugározza szeretetének fényét!!! Nincs szó, mely elég megfelelő lenne a köszönetre. Nem tudom nem megköszönni a drága nevelőmnek, Krisztina néninek, aki mind ezekben az esztendőkben mellettünk állt és mindenben segí tett, bátorított. Biztos vagyok benne, hogy ha ő nem lett volna olyan drasztikus és figyelmes velünk, ma nem lenne az érettségi diploma a kezünkbe!!! Életem során többször adódtak  nehézségek, amikor úgy lelkileg mind szellemileg legyengültem, és ha nem állt volna ki mellettem egy ember, ha nem jött volna, hogy mutassa az utat, ma biztos nem állnék itt 12 osztállyal és egy érettségi diplomával, és ezért megköszönöm Karda Róbert Tanár úrnak a jóságát és figyelmességét. Mindazok az emberek akik mellettem álltak és kimutatták szeretetüket előttem, kik mosolyogtak rám amikor könnyeztem, kik szigorúak voltak hozzám amikor megérdemeltem azt, mindazok közreműködtek a hitem növelésében és teljesítésében. Mindezeknek az embereknek, mestereimnek, akik imáikkal és támogatásaikkal közreműködtek jövőm kialakulásában, szívből, lelkemből köszönöm!!! Isten tartsa meg magukat az életadó kezeiben!
Szeretettel
Rádú