Három kisteherautónyi adomány a Szent Anna-otthonnak

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Adomanyok_bekesi_adomany4.jpgIsten fizesse!!

Hálás szeretettel,

Csaba t.
Ipari gáztűzhely is volt abban a három kisteherautónyi adománycsomagban, amit Békésről juttattak el a hét végén a Szent Anna Gyermekvédelmi Központba.
Gyergyószentmiklós testvérvárosából nem először érkezik támogatás Böjte atya otthonába, mindannyiszor olyasmiket gyűjtenek az anyaországi pártolók, amire épp a legnagyobb szükség van a gyergyói „nagycsaládban”. A gáztűzhely megvásárlását a Testvérváros kenyere program tette lehetővé.
A nagy teljesítményű gáztűzhely könnyít az otthon életén. Rajta volt a szükséglistán
Amióta működik a Szent Anna-ház, azóta gondoskodik lakóiról egy békési baráti társaság. Kezdetekben évente kétszer hozták el az otthon összegyűjtött adományokat, az utóbbi években három-négy alkalommal jönnek, hogy célba juttassák az egyre gyarapodó felajánlásokat.
„Idén harmadszor látogatunk ide, de még egyszer biztosan jövünk, mert nagyon sok minden otthon maradt, nem fért be a kocsikba” – mondta Hegyesiné Edit. Férjével, illetve az Öreg és a Paulcsik családdal közösen kezdeményezték a jótékonykodást, miután Gyergyószentmiklóson kirándulva egy olyan személlyel ismerkedtek meg, aki alkalmazottként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonában. „Azóta vallom, hogy nincsenek véletlenek” – mondta lapunknak Hegyesiné, elmesélve, hogy szűk társaságuk mára harmincfősre gyarapodott, mindannyian segítő szándékkal munkálkodnak a Szent Anna-otthon javára.
Hagyománnyá vált az évek alatt, hogy a Testvérvárosok kenyere program során összegyűlt pénzből valamilyen háztartási gépet vásárolnak az otthonnak – tavaly két, félipari mosógépet sikerült vásárolniuk, idén a szükséglistára felvett ipari gáztűzhelyet szerezték be. Megvásárlásához ezer, egyenként félkilós cipót értékesítettek a Testvérvárosok kenyere programhoz kötött augusztusi jótékonysági rendezvényen, a cipókhoz a lisztet békési és gyergyói búzából őröltették. Maradt készleten is a felajánlásokból összegyűlt mintegy 30 mázsányi búzából, lisztté őrölve ezt is a Szent Anna-otthonnak juttatják el. Pénteken 15 mázsányit hoztak, a maradék egy következő alkalommal érkezik.
Búza mázsaszám, ruhák, cipők, játékok, tisztító- és tisztálkodási szerek, friss zöldségek kerültek le a három kisteherautóról
Eljutott azonban sok zsáknyi ruhanemű, lábbeli, játék, amit a békésiek küldtek Böjte atya gyermekeinek. „Sehol nem hirdetjük az adománygyűjtést, szájról szájra terjed, és mivel megbízhatók vagyunk, folyamatosan hozzák a felajánlásokat az emberek” – mondta Hegyesiné. Hozzátette, valahányszor Gyergyóba indulnak, igyekeznek olyan személyeket elhozni magukkal, akik még nem jártak itt. „Próbálunk fertőzni. Célként fogalmazódott meg bennünk az is, hogy minél több békésit hozzunk ide, és hogy minél több gyergyói eljöjjön hozzánk. A testvérvárosi kapcsolatban ez a lényeg” – fogalmazott.
Pénteken tizenegy békési segítő érkezett. Külön ajándékkal pótolták meg a három autónyi adományt: tisztító- és tisztálkodószereket vásároltak az otthonnak, és több láda friss zöldséget is hoztak. Nem várnak köszönetet semmiért, azt vallják, másokon segíteni a legtermészetesebb dolog. Köszönetüket tolmácsolják azonban a búzát felajánló gyergyószentmiklósi Aranykalász és Agromec mezőgazdasági társasoknak, illetve a gáztűzhely beszerzésében segítő, békési Bimetal Bt.-nek.
„Mostanáig egy háztartási aragázkályhánk volt, nem fértünk rajta a nagy edényekkel, úgy hogy a most kapott ipari gáztűzhely hatalmas segítség. Megkönnyíti a reggeli teafőzést, de napközben az étel elkészítése is sokkal hamarabb fog menni” – mondta a Szent Anna-otthon vezetője. László Orsolya minden ajándékért háláját fejezte ki.
Állandóan szükség van ruhákra, cipőkre a 35 gyereknek – mondta, a mindennapi kenyérhez – amit házilag állítanak elő az otthon udvarán lévő kemencében –, bizony sok liszt szükséges – tette hozzá. A közelgő télre tűzifára lenne szüksége az otthonnak, és bár gazdálkodnak, nem lesz elegendő a megtermesztett zöldség sem – mondta el kérdésünkre László Orsolya.
www.szekelyhon.ro