Gyulafehérvári köszöntő!

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Hirek_IMG_20161225_160944.jpgGyulafehérvári házunk vezetőjétől kaptam egy szép levelet, melyet tisztelettel megosztok egy képpel, melyet szintén Böjte Lacitól kaptam!! Örvendek, hogy ö is megsejtette, hogy mennyivel becsesebb ajándék egy nagy család minden terhét felvállalva, azt becsülettel hordozni, mit kényelmes pihe puha ünnepecskét ülni!!  Imádságos szeretettel nekik is, de a többi általunk létrehozott családnak is kívánok áldott ünnepeket, egy olyan új esztendőt, melyben felelősségteljesen és bizalommal megfoghatjuk egymás kezét!!

Szeretettel,

Csaba t. 
Kedves Csaba testvér ! Kedves barátaim !
Karácsonykor megrendeztük az első "vén diák" találkozót. Már régóta gondolkodtunk rajta, hogy rendezzünk egy ilyen találkozót azoknak a gyerekeknek, akik itt nálunk nevelkedtek. Most az igény részükről is megfogalmazódottés meghívtuk a társaságot karácsonyra. A 12 év alatt eddig közel 100 gyermek fordult meg nálunk több-kevesebb ideig. Közülük nem mindenkivel tartjuk a kapcsolatot, van akit el sem értünk, de egy jó pár gyerek, egy részük igazából már felnőtt, sőt van egy jó pár családos (van már nyolc unoka is) rendszeresen tartja velünk a kapcsolatot. Mi is törekszünk erre amennyiben tehetjük, van olyan is aki szülőként tekint ránk...
A találkozóra eljöttek nyolcan, akik közül három család kisgyerekkel. Hát jó mozgalmas, előre furcsa volt a "felfordulás", mondtam is Emesének, hogy ilyent többé nem rendezünk karácsonykor...A bennem kialakult karácsonyi kép, miszerint a karácsony bensőséges, családias, békesség, csend, tisztaság, nyugalom és még sorolhatnám az évezredek alatt ráragasztott jelzőket, "díszeket"...összetörni látszott és ez kissé feszültséggel, félelemmel töltött el...
Ahogy telt az idő kezdett tisztulni a kép és világossá vált számomra, hogy igazából a történelmi karácsony sem a kényelmes meleg szobáról, nyugalomról, a finomabbnál finomabb ételekről, a feldíszített karácsonyfáról, a tömérdek ajándékról stb,stb szólt. Sőt Jézus későbbi élete sem volt valami, világi értelemben vett, nagy buli.
Nem volt könnyű mindenki számára jelen lennem, nem volt könnyű össze-egyeztetnem a fizikai családommal az ünnepet, egyszóval nem volt könnyű átértékelni a karácsonyt, de talán a nehézség, a diszkonfort világossá és értékessé tette, új értelmet nyert számomra !!! Az ember ezeket a dolgokat folyamatosan hallja, sőt vallja is, mégis a bensőnkben az elvilágiasított karácsonyra vágyunk, mondjuk is magunkban " elvégre megérdemeljük a várva-várt csendet, békességet"...mégis ha megadatik, hogy az ember megtapasztalja az igazit, a lényeget, teljesen más értelmet nyer, igazából így nyer értelmet az ÉLET ! 
Úgy nevelünk, hogy közben nevelődünk, úgy segítünk, hogy mi is segítséget kapunk, úgy próbáljuk irányítani gyerekeink életét, hogy a mi életünk is új irányokat, célt kap. Jó dolog össze tartozni, jó dolog e nagy családhoz tartozni !!!
Szeretettel kívánok békés, boldog, értelmes új esztendőt !!!  
B. Laci.