Katalin bál

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_katalinozas.jpgKedves Csaba testvér, munkatársak!

Nagy sikerrel lezajlott első alkalommal a Szent Katalin Ház által megszervezett Katalin bál.

 

A gyerekeink a bál előtt már nagy izgalommal készülődtek: adventi koszorúkat készítettek, hogy majd a bál ideje alatt eladják. De kis zenés-verses előadással is készültek.
A bált gyerekeink szereplése kezdte. Nagyon ügyesek voltak, még a legkisebbek is, könnyeket csaltak a megjelentek szemébe.
Ezután követte a zenés mulatság: a talpalávalót a Zarah Moden cég alkalmazottai biztosították, nagy nagy sikerrel. Nagyon jó hangulatú bál keletkezett: együtt táncolt kicsi és nagy, és minden mulatni vágyó ember.
A bál ideje alatt szépen keltek a gyerekek által készített nyakláncok, adventi koszorúk.
Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki a rászoruló gyermekeinket felpártolta, illetve megfogta kezét és velük együtt táncolt, jól érezte magát. Öröm volt ezt látni,tapasztalni, ahogy örültek egymásnak, úgy a falubeli tanárok, mint az idegenek.
Befejezésül Fogd a kezem című dalt(Ruzsa Magdi) énekelték el gyerekeink, amit úgy gondolom, hogy minden jelenlevő szívét megérintette, könnyeket csalt a szemükbe.
Szeretettel:
a Szent Katalin Otthon lakói.