A Szent Angéla ház bemutatkozása

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_csteste.jpgA Szent Angéla ház 2012. szeptemberében indult, a dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyváradi házaként. Istennek hála egy év alatt sikerült megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy 2013. őszétől húsz, bajban lévő gyermek, fiatal otthona lehessen.

A Holnap városában élő fiataljainkat szeretnénk művészeti  (színházi-zenei-képzőművészeti) és gyakorlati (szakmai, egyetemi) életre nevelni.
A gyermekekkel való munkánkat eddig segítették az önkéntesek, akik szabadidejüket, szaktudásukat adták. A ház fenntartását pedig támogatóink tették lehetővé, létfontosságú adományaikkal.
A Szent Angéla házat több módon is lehet támogatni:
– szeretetteljes imádságaikkal
– keresztszülői programunk által – rendszeres támogatóként
– adományokkal – kihelyezett perselyünkbe vagy személyesen az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +4-0742-315128 vagy +36-30-3282750
Cím: Nagyvárad, Dózsa György utca 18.