Petrozsényi beszámoló 2008

Nyomtatás

ImageKedves Csaba testvér, és munkatársaim!

Kissé megkésett a beszámolóm, de annál  nagyobb szeretettel  osztom meg a tanévzáróval járó örömeimet.

Habár ritkábban jelentkezem, a petrozsényi élet nagyon izgalmasan zajlik.Most egy picit csendesebb az élet, nem maradt csak 35-4o gyerek a 98-bentlakóból.

 

 

A tanulási eredmények kiválóak!

Van 11 első díjas ,12 második díjas, három harmadik, 15 dícséret.Igaz , van nekünk bukott  tanulónk is, de hálistennek, mind olyanok, mind a hárman, hogy részben, igen gyenge a felfogása, részben meg nem tudta megírni a kellő jegyet magyarból az egységes félévin (mert még nem igazán megy neki jól a magyar nyelv)  -természetesen, a bentlakók eredményeiről beszélek.

Ez az elmúlt esztendő nagyon velős és erdményes volt, hiszen a napközit is akreditálltattuk. A szomszéd iskolával való közösködés sok borsot tört az orrunk alá, de Hálistennek, és Csaba testvérnek, ez is már enyhült és úgy néz ki, meg is oldódik.

Rengeteget kirándultunk, idén még több hívek  csatlakoztak az immár hagyományossá vált keresztúthoz,  amit a mi gyerekeinkkel együtt végeztek a Bradet-i úton.

Sok vetélkedőn vettünk részt, és sehonnan üres marokkal nem jöttünk. Olimpiákra is jártunk, igaz idén nem mentünk országos szintre, de jövőre biztos!

Új barátot is "szereltünk" a Jézus Szíve otthonnak, éspedig a svédországi Smedjebacken nevű tartomány ífjusági egyletje, illetve közössége.Már nagyon sok pénzt gyűjtöttek nekünk, de jún. 18-án egy gálaest keretében, még több pénzt szeretnének nekünk gyűjteni, és a velünk való kapcsolatot hosszú távon megtartani.

Augusztusra tervezett látogatásuk alkalmával szeretnék majd a pénzt átadni.

Egy más jó pont az volt, hogy a helyi tanács azzal bízott meg engem, hogy a zsílvölgyi oktatás -ífjúság problámáját képviseljem egy négyes uniós tervben   ,svéd,ír, ciprusi és román társprojekt megvalósításában.Mivelhogy ez nagyon összefügg a mi otthonunk támogatási lehetőségével is, hát igent mondtam.

A nyárra csupán egy tábort terveztünk , Vácra, ami amúgyis hagyományosan a "petrozsényi házé" .Nagyon foglaltak leszünk a munkálatokkal, és nagyon reméljük, majd együtt ünnepeljük a  felújítás örömét.

A pár fotó majd kiegészíti azt, amit netán elfelejtettem mondani.

Mindenkinek egy csodálatos nyarat kívánok, a magam s a petrozsényi csapat nevében!

 

 Image

 

Image

 

Image

 

 Image