Kedves Testvérek... egy egy ilyen levél megerősít a Szalontaiakat is, de engem is, remélem titeket is. Ezért megosztom veletek, kiteszem az ablakba, szeretettel, Csaba t.
Kedves Csaba Testvér!
Évértékelő, tervező sorait olvasva megerősödött bennem az a hit, amit első szalontai látogatásom alkalmával magambazártam. Kb 130 km a távolság, s mégis egy világ választ el bennünket az ott tapasztaltaktól. Igazán a település életébe nem látok bele, nem ismerem az emberek mentalitását, de a házakban élők egy olyan életképet idéztek fel bennem, amit itt már régen nem tapasztalok. Lassan negyven éve vagyok aktív pedagógus, de nevelési elveimet nem adtam fel, nem hagytam, hogy befolyásolják sem a főiskolán, sem egyéb liberális politika által gerjesztett módon. A fáradhatatlan következetesség, türelem, szeretet és követelés. Na ez itt már nem divat! A gyerekre nem lehet rászólni, a gyereknek mindig igaza van, s minél gagyibb dolgot csinál annál jobban tapsikol a szülő! És itt a kulcsszó a szülő! Valahogyan észrevétlenül felnőtt egy szülői generáció aki értékítéleteiben a gyermeknevelés, vagy inkább nem nevelés a sikk! - Persze nem általánosítok, hiszen hála Istennek nem minden szülő ilyen, de az arány nagyon kedvezőtlenül tolódott el! - A négy éves gyermek dönt, no nem abban, ami korához talán illene. A szülő nem tud dönteni, nem látja nem érti nem fogja fel mi lenne helyes, jó a gyermekének, hát rábízza a döntést! Nincs felelősség! Semmiben. Rosszul vagyok mikor látom itt a kis balettra hozott gyerekeket mikor anyuka a fotelban fetrengő, egyik kezében mobiltelefont a másikban valami majszolnivalót tartó kislányra huzkodja fel a ruhákat, s a gyermek mint egy akarattalan baba hagyja magát öltöztetni - 6 évesen ! Ám azt már eldöntheti mobiltelefont akar! Olykor próbálok szóba elegyedni, tanácsot adni, bekapcsolódni... Igazán nem tudom nem értik, vagy egyszerűen nem érdekli őket. Sokszor úgy érzem az én korosztályom - saját szüleik korosztálya - köd számukra. Több alkalom van az év folyamán, hogy módomban áll több száz szülő, hozzátartozó előtt beszélni. Akik igazán fogékonyak becsempészett nevelő szándékú gondolatokra, értékekre azok a nagymamák vagyis az én korosztályom. Ebbe a pár közhelynek tűnő gondolatba, vagy inkább tényleírásba bele foglalható a problémák gyökere, s olykor kilátástalansága! Vagyis, ha a gyermek kis korban nem kapja meg a megfelelő indíttatást, hitet, szeretetet, csak tovább generálódik egy érdektelen, önző generáció!
A Szalontán látottak megerősítettek, s azóta kollégáimnak, barátaimnak csak ezt hajtogatom, nem szabad feladni! a gyermek csak neveléssel, példaadással válhat emberré! Ezt a hitvallást a család helyett ott Ti felvállaljátok! Ami ezen a 65 településen történik, azokban a házakban az, az a CSODA, ami tulajdonképpen természetes kellene, hogy legyen! Azóta többször tudtam átmenni és egyre többet beszélgettem gyerekekkel, anyákkal. Bámulatos volt látni a viselkedni tudás, az érték becsülés, a tisztelet, az érdeklődés, a munkához állás, a szép magyar beszéd példáit. S örülök, hogy összecseng a gondolatunk, mert szó szerint ugyanezt mondtam a társamnak "Ezek a gyerekek a jég hátán is meg fognak élni!" S az hogy hol? Hát igen, mivel dolgozni akarnak, ahol munkahely lesz! Meg foják találni lehetőségeiket, s ha elmennek, vissza fognak térni, talán egy "jobb" világ megépítése miatt is, segíteni, követni!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok reményteljes 2012. évet, mely hinnünk kell, hogy a sok feladat mellett sok örömet is hoz! Csodálom ahogyan több ezer gyermek haladását kontrolálja, életútját alapozza, valóban emberfeletti teljesítmény! Ehhez, küldetéséhez sok erőt és egészséget kívánok, s mind több segítőt, megbízható romlatlan vagy megtérő embereket!
Szeretettel és köszönettel: Mária