Mégis léteznek angyalok!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_6.jpgNagyszalonta híres város, ott született Arany János, s bár ez is elég ok lenne arra, hogy a magyar-román határszélre utazzunk, mi most mégis az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonába látogatunk, ahol száz kisgyerek várja izgatottan az érkezésünk.

Délelőtt indulunk Budapestről két, ruhákkal, ajándékokkal, étellel megpakolt autóval. A Szalonta Angels nevű, Facebookon fellelhető (a gyerekek karácsonyi kívánságát teljesítő) csoport szervezői, Votisky Anna és párja, Borovitz Tamás öt éve, Anna édesanyja, a gyermekorvos Erdei Zsuzsanna pedig már tíz éve rendszeres látogatói, segítői a szalontai gyermekközpontnak.
Az eleinte pár főt számláló angyalok csoportját ma már egyre több ember ismeri. A szalontai otthonok lakói minden évben levélben írják meg, hogy mire vágynak karácsonyra. A téli bakancstól a színes hajcsatokig mindenfélét kérnek a gyerekek, aztán az angyalka, vagyis a kívánságot teljesítő személy eldönti, hogy mely ajándékok férnek bele a fix hét-nyolcezer forintos keretbe. Kezdetben még Annáék is „csak" angyalok voltak, de három éve már az angyali sereg szervezői. Az ajándékokat az alapítvány egyik raktárában gyűjtik, és onnan válogatják szét a célállomásoktól függően.
Végtelen ölelések
A három és fél órás út után kezdődnek csak az izgalmak, a gyerekek a karácsonyi égőkkel beborított ablakokból integetnek. Olyan erősen csattannak a puszik az arcokra, igazi szorító ölelések közepette, hogy az embernek akaratlan is feltűnik, milyen őszinte gesztusok ezek. Hogy megnőttél, milyen hosszú már a hajad, jaj de szép a pulóvered – ilyen felkiáltások kísérik az izgatott érkezést, Zsuzsának mindenkihez van egy-egy jó szava, észrevétele, Anna és Tomi meg a maguk fiatalos hevében viccelődnek a poénokra egyből vevő gyerekekkel. A fiatal Hajni nevelő is köszönt minket, majd megkezdődik a logisztika, mit hova, hogyan pakoljunk, mikor kezdődjön az ajándékok átadása, melyik csoport mikor ér haza az iskolai karácsonyi műsorról.
Család helyett család
Nagyszalontán 2004 óta két központot is működtet a Böjte Csaba szerzetes által alapított Szent Ferenc alapítvány, a Béke Királynője, illetve a Szent Antal otthont. Előbbit egy családi házból, utóbbit egy régi kaszárnyából alakították át, a két épületegyüttes összesen száz kisgyermeknek nyújt lakhelyet az 5 évestől a 15 évesig. A gyerekeket egy-egy, 10-13 fős, úgynevezett szociális családban helyezik el. Mindegyik családnak van saját háza és nevelője, kinek irányítása alatt zajlik az élet. Ő felel a gyerekek egészségéért, jegyeiért, a házért, amit a gyerekek beosztva takarítanak. Ha az ember már több családnál is eltöltött egy kis időt, észreveszi, hogy sok múlik a nevelők mentalitásán, empátiáján. A családok nem koedukáltak, a volt kaszárnyarész a fiúké, a Szent Antal központ pedig a lányoké, de sok közös programjuk van. Az iskola mellett sokan néptáncolnak, szalmafonó műhelybe járnak, és aktívan részt vesznek a város életében is. Az ajándékoknak pedig így örültek:
Legbelül
Az ide érkező ember jókedvűen pakol, rakodik, szervez, beszélget, segít, viccelődik, és közben minden egyes órával mélyebben hasad fel a szíve. Próbálom elfelejteni, hogy az itt élő gyerekek közül soknak bár vannak szüleik, nincsenek igazán. Hogy néhányan családi tragédiákat néztek végig, hogy ha hazamennek, van, akinél még mindig elcsattan egy-két pofon, hogy van, akinek otthon még a fogkeféjét is elveszik, ennyire nincs semmije a családnak.
A vidám ajándékosztás kellős közepén, száz izgatott, boldog gyerek gyűrűjében arra gondolok, csak nehogy most sírjak, hogy nézne ki: mindenki örül, én meg bőgök. Akkor is tartanom kell magam, mikor a a kislányok videóra énekelnek, és elmesélik, hogy néz ki egy angyal („Jól!"), amikor egymás szavába vágva sorolják kedvenc ételeiket vagy amikor a hatéves kicsi Gyuszika boldogan és vadul kotorja az összepakolt táskáját, hogy az éppen betoppant apjának megmutassa a Villám McQueen autóját, amit előző este az angyal hozott, de apja egy ingerült legyintéssel elintézi: „Ki ne pakold most, azt se tudom, mi az!"
Az ember hazaér a városba, és így hirtelen egyszerűen nem képes ezt egyben feldogozni. A metrón csak a fekete fal felé tud fordulni, mit tudom én már, hogy szép az élet, nem szép az élet, túl sok a fény vagy túl kevés, az erőm viszont elhagyott, sírva fakadok. Végre.

www.nlcafe.hu

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Meg kell tanulnod kacagni saját kudarcaidon, és akaratosan, konokul, ha kell, mindent elölről kezdeni… A kényelmes zsákutcában való sorvadozás nem lehet alternatíva.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2019. március 23. szombat, Emőke napja van. Holnap Gábor és Karina napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Milyen nagy dolgot tett általuk az Isten

Mikor azok visszajönnek, egymás szavába vágva mesélik, milyen nagy dolgot tett általuk az Isten.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube