Tusnádfürdő gyerek szemmel

Nyomtatás

Szeretném bemutatni a házunkat a gyermekeink szemén, látásán keresztül.

Kedves barátaink !
Szeretném bemutatni a házunkat a gyermekeink szemén, látásán keresztül. Az ötödik tanévet éljük ebben a házban egy folyamatosan bővülő nagy család ölelésében. Itt Tusnádfürdőn, jelenleg 97 bentlakó gyermekünk van és további húsz gyermeknek biztosítunk élelmet, ruhát, és a tanuláshoz, emberré lévéshez szükséges feltételeket. Ezen utóbbi gyermekek nem laknak bent a házban, ők a napközi otthonos gyermekeink. Házunkat a térség mentőcsónakjának szánjuk, a szegények, főként a gyermekek megmentésére. Hála Istennek sokakat tekinthetünk a szövetségesünknek, akik szolidaritásban, barátságban, nemzeti és emberi összefogásban  alkotják meg velünk közösen azt a pajzsot, mely védelem a nyomorral, a kilátástalansággal, a gyermekek elleni bűnökkel, közösségeink létét fertőző szellemi, lelki és tudati sorvadással szemben. Igyekszünk jó gazda módjára beültetni a földünket. Tudjuk azonban, hogy a magból nem mi beszéljük ki a gyarapodást. Mi társai vagyunk a magnak, vigyázunk rá, hogy megteremhesse a saját gyümölcsét. Azok a gyümölcsök, melyek a munkánk nyomán teremnek, sok ember imádságát, emberi és anyagi támogatását dicsérik. „Gyermekbarát” szövetségetek áldás számunkra, mert törődést, biztatást, jövőt, szárba szökkenést hoz.
Házunk védőszentjéül Szent Lászlót választottuk. Többek között azért fontos ő számunkra, mert országos feladatait, jövőt, nemzeti létet teremtő munkáját állhatatosan, bátran, lendülettel, elszántan tudta végezni. Nem ragadt le az elemzéseknél, a kockázati és költségtényezők számbavételénél. Értelmének és szívének bölcsességében, Isten segítségével megharcolta a maga harcát a szétesés ellen. Mi is őszintén és alkotó, teremtő erővel akarunk válaszolni a bennünket megkereső, megtaláló nehézségekre, feladatokra.
Kíváncsi voltam, hogy a gyermekeink hogyan látják a házunkat. Örömmel osztom meg veletek az ő gondolataikat.
„Csíkországban is, mind sok más helyen az országunkban eléggé nagy baj a szegénység.Egyszer Csaba testvér is  elbocsátotta "nyílvesszőjét", miként egykoron a pestisjárvány idején Szent László, hogy megtalálja a gyógyszert, a megoldást. A "nyílvessző" Tusnádfürdőn ért célba. Itt vásárolta meg Csaba testvér az egykori Anna villát, melyet 2006 tavaszán sikerült részlegesen felújítani, és ez év szeptemberétől a ház második emelete már lakhatóvá is vált. Kezdetben csak harmincan voltunk, köztük én is, három nevelő és a házvezető Kolozsvári Tibor. Eleinte igaz még nem volt fűtés, meleg víz, szekrény, megfelelő felszerelés, de a legfontosabb mégis megtalálható volt: szeretet, kedvesség, gondoskodás, a gyógyszer testünknek, lelkünknek egyaránt. Lassan minden kialakult, soha nem volt okunk panaszra. Nőtt a létszám, elkészült az első emelet meg a földszint, lassan megtelt a ház. Napjainkban 100-nál többen lakunk az otthonban. Tizenegy felnőtt, nevelő szentelte élete egy bizonyos szakaszát a házban élő gyerekek nevelésére, szeretésére. Türelemmel, szeretettel, odaadóan dolgoznak a gyerekekkel. Az évek során több önkéntes is segítette a munkájukat, próbált bekapcsolódni a ház életébe. Tíz család van: négy fiú és négy lánycsalád, plusz a helybeli gyerekek napközis csoportja. Sok dologban gazdagodtunk: élmények ezre rejtőzik mindannyiunk szívében: kirándulások, zarándoklatok, játék, stb. Itt találták meg egyesek szívük választottját, mások legjobb barátjukat, barátnőjüket, mások meg itt tértek át a helyes életmódra.
A nevelők sokat imádkoznak a házért, a gyerekekért és a szeretetért. Az Isten meg is hallgatja őket, mivelhogy az itteni gyerekek szeretik egymást, akárcsak ahogy a testvérek. ezek a gyerekek mindig vidámak, frissek, szeretetre méltók(Marika).
Az otthon neve Szent László, amit a tavaly, 2009 június 26-án szentelt fel dr. Jakubinyi György érsek. Otthonunk azért kapta e szenttől a nevét, hogy lakói: nevelők és gyerekek egyaránt a legszebbet, a legjobbat hozzák ki magukból alázatosan, szeretetteljesen és kedvesen (Baranyai Andrea).
Néhány szemelvényt a házunk életéből.
Foci
Mi minden Szerdán és pénteken járunk foci edzésre  sokszor focizunk a városi gyerekekkel. Már sokat voltam velük foci versenyre és nem mindig nyertünk de néha pedig igen. Nincs valami komoly csapatunk de a mi módunkon nagyon is jó!
Van egy nevelő amelyik tud focizni és mindig jön velünk ha meg kérjük. A mi csapatunkat az iskolából állítottuk össze!Nagyon jó a  tanárnő aki tanítja mert mókásan mondja el a feladatunkat (Gábor István).
Halászat
A halászás a második bobbynk!Minden hétvégén megyünk halászni a családunkkal és sok halat fogunk A Csukás tónál szoktunk halászni . Ha sokat fogunk akkor haza visszük, de ha keveset, akkor vissza dobjuk a halakat a vízbe . Van több méter zsinórunk és mogyorófa botra kötjük, s avval halászunk . Eddig közülünk a csukás tón én fogtam a legnagyobb halat. A halakat egy középen elvágott 5 literes palackban tartjuk életbe.
Esti Ima
Nagy örömmel szeretnék egy pár sorban írni arról, hogyan zajlanak az esti programok kis családomban. Úgy gondolom a napi programok közül az a legszebb, amikor beköszönt az este. Vacsora után a fiam elmennek fürödni, fogat mosnak, előkészítjük közösen másnapra a ruhákat, ilyenkor van a legtöbb idő személyes beszélgetésre. Ilyenkor van idő leülni, a gyermekeket ölbe venni és nem kell kérdezni, ők mesélnek és elmondanak mindent ami a kicsi szívükbe van.  Soha nem marad ki az esti mese, mert ezt ők kérik, ha meg elfeledkeznék megkérdezik: nevelőbácsi mi a mese címe, amit ma este felolvas nekünk? Én lepirulva gyorsan előveszem a polcról a mese könyvet, 11 szempár csak engem figyelve olvasom végig nekik a mesét! A mese után következik  a hálaadás a napért, a jó dolgokért, hibákért, rosszért, mindenért hálát adunk a Jó Istenek imádkozás közben. Megszoktuk egymás kezét fogni, úgy imádkozzuk el a Miatyánkot! Szoktuk dicsőíteni a Jó Istent énekeinkkel. A fiuk nagyon sok éneket meg akartak tanulni, így minden esti imádkozás alatt egy új éneket tanítok meg nekik! A kötött imákon kívül az én kis családom saját szavaival is megköszöni minden este a Jó Istenek az elmúlt napot! Egyik este az öt éves kis fiam, aki addig még sosem mondott imát saját szavaival( mivel nem kötelező ez a forma), így imádkozott: azt kérem a Jézuskától, hogy ne legyünk rosszak, ne verekedjünk, fogadjunk szót a nevelőbácsinak és azt kérem még, hogy a nevelőbácsi mindig legyen  boldog!
Nem is kell leírjam, hogy a könny a szememből akaratlanul is kieset! Ezért jó az együtt eltöltött esti program, mert hihetetlen sok minden kijön a gyerekekből, ha biztonságba és szeretetbe érzik magukat!  Én hálát adok a Jó Istenek, hogy minden nap 11 kisfiúra vigyázhatok, formálhatom őket, ilyen sok szeretetet senkitől!
Szeretettel Szabi nevelő, 11 kisfiú
Sízés
Tusnádfürdőn kemények a telek, de jó a sípálya és a kedvünk. Tetszik ahogyan a hó és a hideg megcsípi az arcomat, attól teljesen kipirulok. Voltak vicces dolgok is. Sokszor elestem. Egyik alkalommal alig tudtam feltápászkodni, de azért már várom az új telet. Most azonban a nyár rejteget még ezer meg ezer csodát. A tél hideg és szórakoztató volt (Rozi) Nagyon jó volt látni a nevelőt, hogy mennyit esik, és ő nevet ezen (Jakab Eszter).
Fürdés a meleg víznél
Ha az időjárás engedi, hétvégenként elmegyünk, vagy elbiciklizünk az Olt partjára a meleg vízhez. A „meleg víz” egy bő hozamú forrás. Az érdekessége ennek a forrásnak, hogy a vize még a legrosszabb esetben is langyos és annyira meleg, hogy még télen sem fagy be. Útközben, egyszer Arni még kígyót is fogott. A nevelőnéni nagyon megijedt és mondta, hogy eresszük el.
Sok- sok féle játékot kitalálunk. Isti és a Péter meg is tanult úszni. A kirándulásaink akkor teljes értékűek, ha az egész család ott van. Együtt játszunk és kovácsolódunk össze, mint egy igazi család (Zsófi nevelő lányai).
Születésnap
Mindenki életében van születésnap. Olyankor a nevelővel tortát sütünk a konyhán. Az ünnepelt meghívj a barátait, osztálytársait,majd vacsora után következik a szülinapi buli.
Énekelünk és az ünnepelt felvágj a tortát és közösen elfogyasztjuk. Az egymásnak készített szülinapi emléklapok is szokásosak nálunk,amit mindig szeretettel készítünk. Az ünnepelt felbontja az ajándékait és együtt örülünk neki. Szerintünk az egymásra való figyelés és az egymás iránti szeretet a legszebb ajándék (Éva nevelő lányai)..
Csaba testvér
Csaba testvér egy csíki székely (Molnár Kinga), aki nem zárkózott el a rászoruló gyermekektől, nem kergette el az ajtója elől, onnan ahol segítséget, befogadást kértek tőle, hanem igenis tiszta szívvel, boldogan befogadta őket. Ugyanígy tett Szent László is. Az ellenséget miután legyőzte, nem megölte, hanem megbocsájtott nekik. Nem kell semmit elutasítani, ami első látásra rosszak látszik. Minden szakadt ruhájú, gondozatlan gyermekből, egy kis szeretettel, jósággal szép, „új” gyermeket lehet varázsolni, a rosszból jót lehet csinálni. Csaba testvér mindig imádkozik a bajba jutott gyermekekért, egy kis segítségért, egy kis pénzért. Neki sem könnyű, de ő értünk sose adja fel. Isten áldja őt (Részeg Renáta).
Köszönettel,
Kolozsvári Tibor