Köszönet és bíztatás!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Roviden_dscf6190.jpgAz alábbi kedves levelet kaptam Tusnádfürdőről, a Szent László gyermekvédelmi központból. Ha a Teremtőnk velünk lesz akkor kedd este 19.00-tól egy tanévkezdő szentmisében megköszönjük a jó Istennek, a tanároknak, nevelőknek és nagy nagy hálával a támogatóinknak is azt, hogy elkezdhetjük a 2013- 14-es tanévet! Szeretettel kérlek imádkozzatok, hogy minden otthonunkban szépen jól indulhasson a tanév!

Szeretettel,

Csaba t.

Isten kegyelméből, az övéi iránti jóságából minden gyermekünknek állhatatos, a munkája iránt elkötelezett, jó kedvű és kedves nevelője van. Csapatunk két nagyszerű kollégával bővült. A tavalyi csapat, az előző esztendő sikereiből és "leckéiből", valamint a hitéből merítve, jó hangulatban és szép tiszta lakásokkal várták ma a gyermekeket.
Öröm volt látni azt amiként a gyermekek örültek egymásnak, és azt amiként a nevelők fogadták őket. Örülök, hogy végre együtt ez a nagy család. Hála istennek a kamránk tele van. Fánk is van. Mindenkinek van tanszere, ruhája és cipője is.
A nyáron sokan meglátogattak bennünket, akik jóvoltából összeadódott a gyermekek nevelésének minden lehetőségi feltétele. Nagy lehetőség van a kezünkben. Sok szépre és jóra megtaníthatjuk a gyermekeket és mi magunk is többek, szebbek, jobbak lehetünk. Hogy e hívatásban és a mindennapi munkánkban megszentelődhetünk, különös kegye a sorsnak. Igyekszünk élni vele.
E levelet köszönetként és bíztatásként írtam, hogy bizonyságává válhassék annak, hogy igenis hihetjük, a mi segítségünk az Úrban van.Türelmet és kitartást kívánok ezekben a napokban. Szeretettel várjuk, hogy kedden találkozhassunk és egy tanévkezdő misében hálát adhassunk mindazokért és mindazért, ami lehetővé tette ezt a szép tanévkezdő előestét.
Köszönettel,
Koloszvári Tibi!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

Ha én megengedem, hogy a gyermekkönyvtárunkba valami bekerüljön, arról hiszem, hogy a fiatalok javára válik. Isten jobban elrejthette volna az atomvilág vagy az univerzum titkait, de ha csak olyan „magasra” tette, hogy mi is el tudjuk érni, akkor igenis gyermeki kíváncsisággal fel kell ütni a könyv lapjait, de ezt a több ezer éves múltunk által szerzett tapasztalatok elővigyázatosságával kell megtennünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2017. szeptember 22. péntek, Móric napja van. Holnap Tekla és Líviusz napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Mária szűzi életformája

Mária szűzi életformája a maradéktalan Istennek való önátadás kifejezése, hogy ő szívvel és lélekkel, testestül-lelkestül „igent” mondott az isteni tervre, egész lényével kizárólag Istenhez tartozik.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube