Beszámoló 2007 Zsombolya

Nyomtatás

Az Úr segedelmével 2007 szeptemberében 23 gyerekkel indult be az idei tanév.

Nyolc lánnyal, és egy Magyarországi önkéntessel Reicigel Zsófiával aki a lányok nevelője. 

Az első részben tizennégy fiú van, és Zsuzsanna. A húgommal ketten oldjuk meg a 15 gyerek nevelését, főzést és a kerti munkát. A fiúk besegítenek a kerti munkában, a főzésben, a takarítást, mosogatást szerre végzik.
A hátsó részben Zsófi foglalkozik jelenleg 7 lánnyal. Spontán, de közvetlen tud lenni velük. Elbeszélget velük, sok jó ötlete van. Persze, mivel kevés a tapasztalta ezen a téren, nem minden sikerül neki úgy, ahogy elképzelte, de sok benne a törekvés.   
Miről is szól a mi minden napi életünk?
Célom, hogy ezek a gyerekek önállóbb, szabadabb és jó emberek legyenek. A bennük levő sebek gyógyuljanak, hogy a pozitív tapasztalatok, amit egy jó jegy megszerzése, egy adott probléma megoldása nyújt nekik, segítse őket a helyes önértékelés kialakításában, hogy kiegyensúlyozottabb felnőtté válhassanak. Segíteni szeretném őket abban, hogy képesek legyenek kitörni az otthon megszokott kerékvágásából, hogy mire felnőnek, ne kelljen szociális segélyből élniük, hogy gondoskodni tudjanak jövendő családjaikról, megtanulják szeretni önmagukat, és értékelni azt, akiknek a Jó Isten teremtette őket, képesek legyenek szeretni, igényesebbek legyenek önmagukkal szemben, és kiegyensúlyozott, boldog életet tudjanak élni.
Nem mindig megy gördülékenyen e célra való törekvésünk. Mindennapjaink néha monotonok, sok küzdelemmel jár a gyerekekbe bele nevelődött, vagy otthonról hozott rossz szokások kiigazítása. Nem mindig könnyű egy-egy gyerek lelkéhez közel férkőzni, motiválni, és úgy szeretni, hogy azt el tudja fogadni.  
Elmondhatom, hogy jó gyerekek, segítőkészek, de nem mindeniknek sikerül megfelelőn elkészülni az iskolai feladatokkal. Függ az adottságaiktól is. Akadnak emiatt kisebb problémák, de komoly gondjaink nem voltak, hála az Úrnak, aki vigyáz ránk.
Néha olyan a gyerekekkel való foglalkozás, mint a megmunkálatlan ugar feltörése, amelybe magot kell ültetni, jót, és jól, hogy termést hozhasson.
Táncolni is járnak a gyerekek. A polgármester úr segít minden hónapban egyszer bevinni őket a város mikrobuszával Temesvárra. Gombos András szegedi oktató foglalkozik ott a gyerekekkel. Nagyon szépen szeretettel és hozzáértéssel tanítja a gyerekeket táncolni. Itthon Márkó Cecília foglalkozik a tánctanítással. Nagyon szépen és nagyszerűen végzi ő is. Lassan már 11.-szer léptek fel táncukkal több helyen a gyerekek. Jó ez a gyerekeknek és szépen is táncolnak.
Sebestyén testvér jár hozzánk, és faragásra tanítsa őket. Ez nem csak azért jó, mert faragni tanulnak, hanem mert Sebestyén testvér személye jó hatással van rájuk. A véle töltött időben beléjük ivódik egy másfajta látásmód, életvitel, és az Istenszeretet.
Csaba tv. neked szeretném megköszöni, hogy lehetővé teszed ezeknek a gyerekeknek, hogy megadod nekik egy jobb és boldogabb felnőtté válás lehetőségét.
Köszönettel tartozom Érsek Emesének, Annának, Évának, akik levelet vittek az angyaloknak és ajándékot hoztak a gyerekeinknek. Isten fizesse meg az ő jóságával az angyalok és minden segítő kész ember munkáját, Vásárhelyi Tamásékét, Erdei Zsuzsáét, a vele jött nővérekét, Norbiékét, Fazekas Istvánét, az üzletemberekét, és mindazokét, akik segítségükkel jobbá és könnyebbé tették munkánkat.
Kívánok egy áldott és békés újévet Zsomboly 2007. december 31.
Piros