Átadták Csaba testvérnek a Szeretet Napok adományait Győrben

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Tarsadalom_gyoriadomany.jpgSzeptember 7-én, vasárnap Böjte Csaba ferences szerzetes Győrbe látogatott, ahol jelképesen átvette a Szeretet Napok során összegyűlt adományokat. Idén 3,5 millió forintot ajánlottak fel az erdélyi árvák javára. A Győri Egyházmegye tudósítása.

A május 17–18-án megrendezett XII. Győri Szeretet Napok során összegyűlt adományokat Marics István püspöki irodaigazgató-helyettes adta át Csaba testvérnek a győri Nagyboldogaszony-székesegyház kegyoltáránál, a Könnyező Szűz kegyképe előtt.
Örömteli fejlemény, hogy idén mintegy 3,5 millió forintot továbbítottak az erdélyi árvák javára, ez csaknem 1 millió forinttal meghaladja a tavalyi összeget. Ezt, valamint az idén először megrendezett Csillagösvény a Dunántúlon program adományait, illetve a májusban személyesen átadott tárgyi adományokat egyaránt hálás szívvel köszönik a szervezők Csaba testvér nevében is.
A Győri Egyházmegye idén tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Szeretet Napokat. A jótékonysági akciósorozattal az erdélyi gyermekmentő ferences missziót támogatják a győriek. A missziót Böjte Csaba indította el Erdélyben. A Szent Ferenc Alapítvány gyermekvédelmi tevékenysége nyomán ma már 66 helyszínen, köztük Gyulafehérváron, Torockón, Szovátán, Kolozsváron, Tusnádfürdőn és Déván több mint 2300 nehéz sorsú gyermeket nevelnek. Ehhez a tevékenységhez járulnak hozzá szponzorálással, adakozással és a Szeretet Napok programjain való részvétellel a győriek.
Az idei Szeretet Napok újdonsága, hogy a rendezvény köré Csillagösvény a Dunántúlon címmel egy többállomásos körút szerveződött, melynek során Böjte Csaba és a tusnádfürdői gyerekek az egyházmegye több helyszínére, így Csornára, Kapuvárra, Sopronba, Agyagosszergénybe, illetve Gyermelyre is ellátogattak.
Magyar Kurír