Pannon Példakép Alapítvány

ImageSportiskola alapítója, szótárat készítő rádiós újságíró, valamint utcagyerekek és árvák önzetlen segítője a Pannon Példakép Alapítvány kitüntetettjei között

 

 

A Pannon Példakép Alapítvány immár tizenharmadik alkalommal adja át díjait. A mobilszolgáltató vállalat alapítványának 2008 első negyedévi díjátadóján a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak adták át a Pannon Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egy millió forintot.

 Magyarország új példaképei:

Kiss Lenke - kosárlabdaedző és iskolaszervező
Varga Ilona - rádiós újságíró, műfordító, szótárszerkesztő
Böjte Csaba - a szegény sorsú erdélyi gyermekek oltalmazója
A Pannon Példakép Alapítvány - melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak - immár negyedik évét elkezdve ad át negyedévente három díjat.
"Örömteli dolog számunkra, hogy a Pannon Példakép Alapítvány egyre több érdeklődést, megkeresést, ajánlást kap olyan emberekről, akik hétköznapi hősökként szinte láthatatlanul, de mégis érezhetően végzik áldozatos tevékenységüket. A Pannon a díjjal olyan ismeretlen emberekre kívánja felhívni a figyelmet, akiket csak egy kommunikációs nagyvállalat segítségével ismerhet meg a nagyközönség, pedig saját közösségükben igazi Példaképek. A Pannon, sok egyéb más társadalmi és környezeti tevékenysége mellett a Pannon Példakép díjakkal járul hozzá ahhoz, hogy a fontos ügyekkel törődők elismerést, bátorítást és támogatást kapjanak" - mondta a díjátadó után Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója.
A Példakép Alapítvány folyamatosan várja a jelöléseket. Az alapítvány postacíme: Pannon Példakép Alapítvány, 2040 Budaörs, Baross u. 165.; elektronikus levélcíme: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. Az alapítvány működéséről további információk az interneten a www.peldakep.hu oldalon találhatók.
A Példakép Alapítvány legfontosabb célja, hogy a díjazottak személyét, tevékenységét a nyilvánosság útján minél többen megismerjék, s így a példaképek valóban példaképek lehessenek. Ebben kérjük a sajtó munkatársainak segítségét! Háttérinformációkkal, telefonszámokkal rendelkezésükre áll:

www.peldakep.hu


Image