Gyermekotthonok találkozója 2018

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Igaz_Pedagogia_restas-istvan-otletgazda.jpgHálás szeretettel köszönjük a gyermekotthonok találkozóját Váradon.!

 

 

Múlt szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Lelkipásztori Központjában szervezték meg a Bihar megyében működő magyar nyelvű gyermekotthonok képviselőinek VI. találkozóját.
Ciucur Losonczi Antonius
„Nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, mi mindent tett” (Mk 3, 8b) mottóval 2018. március 17-én, szombaton a Nagyváradi Római Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezésében tartották meg a Bihar megyében működő magyar nyelvű gyermekotthonok képviselőinek hatodik találkozóját, melynek helyszíne ezúttal a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Kanonok sori Lelkipásztori Központja és a Székesegyház volt. A tevékenységek annak szellemiségében zajlottak, miszerint másokat győzelemhez segíteni néha sokkal fontosabb kell legyen számunkra mindennél, még akkor is, ha ez azzal jár együtt, hogy saját céljainkat nem biztos, hogy akkor és ott meg tudjuk valósítani, viszont annak tudatában kell cselekednünk bármikor és bárhol, hogy minden erény királynője a szeretet, melynek egyesítő ereje a nyaklánchoz hasonlítható.
2013-ban így gondolkodhatott Restás István is, akinek ötletéből szökkent szárnyba az azóta hagyománnyá nemesült egyedi és hiánypótló, egy valós társadalmi igényre választ adó kezdeményezés, miszerint évente találkozniuk kellene a Bihar megyei magyar gyermekotthonok lakóinak, illetve az ott dolgozóknak. Ugyanakkor arról se szabad megfeledkezünk: Restás Istvánnak a saját, személyes példája is bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy az árvaság vagy a szülői gondoskodás hiánya nem lehet akadálya annak, hogy valakinek az élete pozitív fordulatot vegyen megfelelő támogatással. Ő ugyanis egy székelyföldi gyermekotthonból került apácanővérek segítségével is az érettségi után a Partiumi Keresztény Egyetemre, ahol alapfokon turisztika-közgazdaságtan tanulmányokat végzett, majd európai szociálpolitikából mesterizett, és immár körülbelül négy éve Németországban, Münchenben él, ahol nem megfeledkezve arról, hogy honnan érkezett, egy fogyatékokkal élők számára működtetett iskolában dolgozik pedagógus asszisztensként, illetve hétvégeken egy szociális hálózatnak is besegít.
Kommunikációs fórum
A találkozó – melyet megtisztelt jelenlétével Böcskei László megyés püspök és Pék Sándor várad-újvárosi esperes-plébános is – nem utolsó sorban egy kommunikációs fórumnak is bizonyult, hiszen lehetőséget teremtett az intézetek vezetőinek eszmecseréire, a tapasztalatok megosztására. Az egyetemisták nagy odaadással és lelkesedéssel készültek erre a karitatív eseményre, szívesen énekeltek, táncoltak együtt a gyermekekkel, szerveztek interaktív programokat a részükre. A nagyszalontai, szentjobbi, nagyváradi, székelyhídi és gálospetri gyerekotthonok lakói is izgatottan várták a programokat, egy-egy bemutatkozó műsorral készültek, melyben mindennapjaikról meséltek.
www.biharinaplo.ro