Böjte Csaba ferences szerzetes meghívója Szent István Ünnepére

Nyomtatás

b_300_300_16777215_00_images_stories_Csaba_levelek_Csaba_testver_cstmariaradio.hu.jpgDr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek úr megbízásából a Mária Út Egyesületet és a Mária Rádió idén is zarándoklatok szervezésével támogatja az augusztus 20-i Szent István-ünnep szebbé tételét. Öröm és megtiszteltetés számunkra ez a feladat. A tavalyi évben közel két ezer zarándok érkezett együtt az ünnepre.

A Mária Rádió budapesti stúdiójától (1133 Budapest, Gogol utca 28.) 13 órakor gyalogos zarándoklatot szervezünk, Székely János szombathelyi megyéspüspök vezetésével, a Szent István Bazilikáig. Ez nagyszerű alkalom, hogy imádságos lelkülettel érkezzünk az ünnepre. Szeretnénk, hogy minél több közösség jelen legyen az idei Szent István-ünnepen is. Várjuk a fiatalokat, időseket, családokat, s minden hívőt és hazafit.
A szentmise előtt 15.00 órától az érkező zarándokokat színvonalas műsor várja. Köszöntőt mond Böjte Csaba ferences rendi szerzetes. A rendezvényen hallhatóak lesznek a Sanctus Stephanus Kárpát-medencei versmondó verseny díjazottjai, fellépnek a Szentpéterfai Talentumok és a Csillagszemű Gyermek-táncegyüttes. A műsort Szvorák Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes ezen alkalomra összeállított népénekének csokra zárja.
Az alábbi videóban megtekinthetitek Böjte Csaba ferences szerzetes személyes meghívóját az augusztus 20-i Szent István Ünnepre:  Böjte Csaba meghívója Szent István Ünnepére
A részletes műsor, valamint a jelentkezéshez szükséges valamennyi információ megtalálható a www.mariaradio.hu/szentistvan honlapon vagy az esemény facebook-oldalán: www.facebook.com/szentistvanunnep
A szerveződő zarándokcsoportok forduljanak Deák Andreához a 0630 494 1947-es telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen. 
Ha zarándokcsoporttal érkeznél Szent István Ünnepére, a következő linken regisztrálj: https://goo.gl/forms/bZIJDTCuoDUup1ir2
www.mariaradio.hu