Lapunk olvasói Böjte Csaba szerzetesnek adták az Év Embere címet - az Erdély.ma felmérése szerint

Böjte Csaba OFMBe kell vallanunk, hogy az Év Embere címért versenybe állítandó személyekről mi sem szerveztünk állóurnás előválasztást, hanem csak pár ismerőst, barátot kérdeztünk meg: ők kit tennének fel a jelöltlistára?

 

 

 

 

A névsort tehát a teljesség igénye nélkül állítottuk össze, de mégis úgy gondoljuk, hogy olyan személyiség, akinek esélye lett volna az élen végezni, nem maradt ki.

Lapunk olvasótábora december utolsó napjaiban internetes szavazás révén úgy döntött, hogy Erdélyben 2008-ban az Év Embere címet Böjte Csaba ferencrendi szerzetes érdemelte ki. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke 408 szavazatot összesített, és így 52 százalékos abszolút többséggel került az első helyre.
A második helyen Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament független képviselője végzett. Ő 197 szavazatot kapott, ami az összes voks 25 százalékát jelenti.
Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter harmadik helyezése, fiatal koránál fogva sokak számára lehet meglepetés. Mint tudjuk, egy jól megszervezett választási kampány nyomán, Korodi decembertől parlamenti képviselőként is kipróbálhatja politikusi készségeit. Rá 49-en szavaztak, ami 6 százalékot nyom a latban.

A népszerű emberek sorában Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke következik 4 százalékkal, akinek nyomdokain Borbély László, volt fejlesztésügyi és középítkezési miniszter jár 3 százalékos a népszerűségi mutatóval.  

erdely.ma 
Táblázat