Találkozás Erdély Aranykorával

Bethlem Gábor házaA marosillyei Bethlen Gábor szülőházat, visszaszolgáltatását követően, hét évvel ezelőtt vásárolta meg a Szent Ferenc Alapítvány.

 

 

A magyarországi segítséggel történő alapos restaurálás nyomán, a hajdani illyei vár egyetlen fennmaradt épületrésze, a Veresbástya, végre kezd beépülni az erdélyi turizmus fő állomásainak sorába.

Néhány éve a Hunyad megyei magyarság kultúr-rendezvényeinek is gyakran biztosít teret a nagy fejedelem szülőháza, illetve nemrégen rendbetett parkja. Tavaly májusban háztörténeti kiállítást rendeztek be falai között, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Levéltár támogatásával. Az itt kiállított anyag nyomtatott formában is megjelent és az utóbbi hetekben az alapítvány igyekezett eljuttatni azt számos magyarországi és erdélyi iskolába, kultúrintézménybe. A kiadványról, illetve magának a Veresbástyának jelenlegi állapotáról, továbbfejlesztési terveiről kérdeztük Varga Csabát, a Bethlen ház megbízott vezetőjét.
– Ez a kiadvány reményeink szerint sokat tesz majd a marosillyei Veres bástya népszerűsítésében. Szerzője, Kovács András, kolozsvári művészettörténész hosszas helyszíni és levéltári kutatás nyomán állította össze az anyagot, ami amúgy tavaly május óta állandó jellegű kiállításként is megtekinthető Marosillyén – mondja Varga Csaba.
– A háztörténeti kiállítás már némileg megalapozza a Bethlen ház múzeum jellegét. Mi a további elképzelés ilyen téren?
– Ezt a jelleget mindenképp szeretnénk megerősíteni. Persze nehezen kristályosodik ki a lehetséges működtetési forma. Múzeum-jellege mellett azonban dél-erdélyi kultúr-központ szerepét is be kellene töltenie ennek a háznak. Ilyen irányban is történtek már lépések. Vannak állandó programjaink, évről-évre visszatérő rendezvények, mint például a Szent Ferenc Alapítvány által szervezett Hálaadás ünnepe, melynek keretében tavaly megnyílt az említett kiállítás és kopjafát avattunk a rendbetett, parkosított várkertben. De rendszeres házigazdája már a Veresbástya a Dél-Erdélyért kulturális Társaság által szervezett kastélyfesztiváloknak is. Minden év novemberében pedig fejedelmi születésnapot rendezünk Bethlen Gáborra emlékezve, aki a szájhagyomány szerint itt született a hajdani illyei vár fennmaradt olaszbástyájában. A közeljövőben szeretnénk kialakítani a „Találkozás Erdély Aranykorával” nevet viselő, állandó jellegű programot is, mely betekintést nyújtana a látogatóknak Bethlen Gábor életébe, korába, amolyan élő történelemóra lenne akár iskoláskorú, akár felnőtt látogatók számára.
– Mennyire sűrűn látogatott Bethlen Gábor szülőháza?
– Az említett rendezvények alkalmával akár százan, vagy ennél többen is összegyűlünk. A turistaforgalom azonban csak tavalytól indult be, főleg a két vakációs nyári hónapban, melyek leforgása alatt több mint 2000 magyarországi látogatónk volt. Természetesen szeretnénk növelni ezt a számot és a turista-idény kiterjesztése is jó volna, kora tavasztól akár késő őszig, az említett november 15.-i ünnepségig.
– Mi látható jelenleg a Veresbástyában?
– Maga az épület is látványosságot jelent, hiszen híven őrzi a XVI. századbeli jellegét. Boltíves termei, rekonstruált reneszánsz ablakkeretei, a Bethlen Farkas bejegyzését őrző szemöldökfa egyaránt különlegessé teszik ezt a jó négyszáz éves épületet. A felújított termekben, mint említettem jelenleg a háztörténeti kiállítás pannói láthatók, illetve kérésre egy kisfilmet is le szoktunk vetíteni látogatóinknak a több évig tartó restaurálási munkáról.
– Idén folytatódik-e ez a munka?
– Azt tudni kell, hogy az épület elég lerobbant állapotban került az Alapítvány tulajdonába. Első nekifutásra a tetőszerkezetet kellett kijavítani, majd a falakat erősítették meg, konzerválták, végül a belső tereket is kijavították, kialakították a külső feljárót. Mindez bő öt évig tartott. Tavaly már a bástya környékét is sikerült rendbe szedni, a hatalmas területet a Bakony Erdészeti Társaság alvállalkozói önkéntes munkával alakították kertté: sétányokkal, padokkal, asztalokkal látva el azt. Idén a hajdani várkaput szeretnénk visszaállítani, természetesen stilizált formában. Ennek érdekében a ház felújításának és működtetésének, számítástechnikai felszerelésének anyagi támogatását nagymértékben biztosító Szülőföld Alaphoz pályáztunk és kérésünk pozitív elbírálásban is részesült. Így reményeink szerint már a május végére tervezett hálaadás napján felszentelhetjük a Veresbástya új kapuját. Ez annál is inkább esedékes, mivel idén novemberben lesz a nagy fejedelem halálának 380. évfordulója.

Gáspár-Barra Réka

Nyugati Jelen