Ferences Jubileumi Év Böjte Csaba atyával

Vajdaságban a magyar ajkú  hívek Böjte Csaba, erdélyi ferencessel ülik meg a Ferences Jubileumi Évet (1209-2009), s így állítanak méltó emléket annak, hogy III. Ince pápa nyolcszáz évvel ezelőtt jóváhagyta a ferences életmódot.

Az ünneplés, amely több helyszínen zajlik nemcsak a ferences szellem elmélyültebb megismerését szolgálja, hanem egyben hálaadás Istennek, azért a sokrétű ferences tevékenységért, amelynek köszönhetően többek között sok plébániánk éppen a ferenceseknek köszönhetően jött létre a múltban.
Napjaink legnépszerűbb magyar ferencesének vajdasági lelki programját az újvidéki Ferences Rendház, az Agapé Kiadó és a Poverello Alapítvány szervezik, s minden érdeklődőt szeretettel várnak a következő helyszíneken:
Újvidék: Ferences Rendház és templom, triduum – VII.24.-26.
Július 24-én és 25-én 16,30 órai kezdettel elmélkedés a Bonaventurianum nagytermében, majd 18 órakor szentmise szentbeszéddel - Szombaton, július 25-én 10 órakor találkozó a média képviselőivel (előzetes bejelentkezés szükségeltetik) - Vasárnap, 26-án 10,15-kor szentmise szentbeszéddel a ferences templomban
Domus Pacis, Ferences Lelkigyakorlatos és Közösségi Ház  – VII.26.-VIII.1.
Július 26-án 17 órától július 28-án 16 óráig bentlakásos, általános lelkigyakorlat a ferences szellem iránt érdeklődők számára - (Jelentkezés a Domus Pacis gondnokánál Ilia Attilánál – 063 8828636 v. 024 792978 (este) vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - jelentkezési határidő: július 22.)
Július 29-én: A Lurkóházak gyerekeinek, munkatársainak és jótevőinek találkozója – nyílt napja -, amelyre szeretettel várnak mindenkit, akinek szívügye a Lurkóházak védenceinek felkarolása (akik ebédet igényelnek jelentkezhetnek a Domus Pacis gondnokánál)
Július 30-án 17 órától július 31-én estig - Lelkigyakorlat a Világi Ferences Rend vajdasági tagjai számára (Jelentkezés Hadik Adriennél a Világi Ferences Rend újvidéki közössége elöljárójánál 021 6393 643 vagy: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. - jelentkezési határidő: július 22.)
Augusztus 1-én, Angyalos Boldogasszony búcsú - A magyar nyelvű ünnepélyes búcsús mise 9,30-kor kezdődik. (A 11 órakor kezdődő horvát nyelvű szentmisét p. Ivan Bošnjak, szabadkai gvardián mutatja be)- 14 órakor találkozó a média képviselőivel (előzetes bejelentkezés szükségeltetik)
Szabadka, Barátok temploma – VIII.2.
Augusztus 2., Angyalos Boldogasszony (Porciunkula napja) – 10 órakor ünnepi, berekesztő szentmise
További információk: az Agapé elérhetőségein: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. / tel. 021 469-474 vagy közvetlenül P. Károlynál 063 523-634