Böjte Csaba könyvbemutatója Tusványoson

Sokat panaszkodunk, főleg most a gazdasági válság idején, hogy nagy baj van, rosszul megy nekünk, bizonytalan a jövő. Böjte atya azonban mégis a remény hangján és humorral telve szólt a hallgatósághoz Ablak a végtelenre című új könyve apropóján.

Csaba testvér véleménye szerint minden viszonyítás kérdése. Ha a középkori történelmet lapozgatjuk, hamar rájöhetünk, mennyivel jobb korban élünk, mint az akkori emberek. Elég csak a Dózsa György által vezetett parasztfelkelés vérbefojtására, a megtorló kivégzések halálnemeire gondolni, vagy az ötvenes évek korszakára, mikor egy ártatlanabb politikai töltetű verset is 7 év börtönnel jutalmaztak. Innen nézve nyugalmas, békés és boldog korban élünk. A gazdasági nehézségek elvehetik a fogyasztási kényszert, de talán több időt teremtenek a családi és baráti kapcsolatok ápolására. Ami az embert emberré teszi, azt a krízis nem érinti.
Sajnos a közéleti politikusok és a média is mindig riogat, a bajt emlegeti, holott erőszakos és feszült légkörben nem lehet teljesíteni. A gyermeknevelés alapelve a nyugodt és szeretetteljes környezet megteremtése, melyben a fiatalok kibontakoztathatják képességeiket. Nekünk is szeretnünk és biztatnunk kell egymást, lépni és remélni, hogy van jövő, van holnap. Ha megteremtjük a szeretet légkörét, az már elég, hogy mindannyian megteremjük a bennünk lévő gyümölcsöket, melyeket egymás számára rejtett el bennünk az Isten. Merjük hinni, hogy ajándékok vagyunk egymás számára. Nem az erő, az erőszak, hanem a szeretet, együttműködés, a megoldások keresése visz előre.
Szétszakadt világban élünk, ahol a szövetségek meglazultak a család, a nép, az egyház és az Isten felé is. Az Újszövetség népeként azonban észre kell vennünk, hogy Isten a kezét nyújtja nekünk. Merjünk szövetségbe lépni Vele, rálépni a szeretet útjára és nagyot álmodni, kérni Tőle. Higgyük el, hogy ezen az úton megadja mindazt, ami a gyümölcseinkhez szükséges. Merjük élni és megélni a szeretetet házastársunkkal, gyermekeinkkel, munkatársainkkal, sőt akár a velünk ellenségesekkel is. Ha megtesszük, csodákban lehet részünk.
Aki ismeri Csaba testvér életét és az általa működtetett árvaházak történetét, annak nem lehet kétsége, hogy saját tapasztalataiból beszél. Merjük követni Őt.

gondola.hu


 

{zoomcat catid=650}