Bár nem születtek varázslónak...

ImageBródy János vezényelt, Gryllus Dániel az éneklésben segített, a rendező pedig fontos utasításokat osztogatott, a legapróbbak pedig megmutatták, milyen csengő hangon tudják énekelni a legismertebb Bródy-dalokat – ezt tapasztaltuk, amikor tegnap Szovátán jártunk, azon a meghallgatáson, amelyen Böjte atya árvái próbáltak sztárrá válni.

 

A Szent Ferenc Alapítvány különböző gyermekotthonaiból érkeztek a szovátai Teleki Oktatási Központba a kicsik: Déváról, Petrozsényból, Ditróból, Nyárádremetéről, Oroszhegyről, na meg Szovátáról. A nevelők és gondozók Bródy-dalokat tartalmazó lemezt kaptak, majd próbákat tartottak, hogy a gyerekek a szöveget és dallamot is megtanulják. A Micimackót, a Boldog születésnapot, a Nem születtem varázslónak című dalt egyaránt fújták a résztvevők – majd a nevelők előválogatást szerveztek. A legjobb 68 gyerek vehetett részt a kétnapos válogatáson, és nemsokára kiderül, kik lesznek a karácsonyi lemez szólistái.

Bródy-dalok Bródy nélkül
A Tiszta hangok című projekt a Helikon Kiadó ötlete volt, amelyik korábban a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetőjének, Böjte Csabának a könyvét gondozta. Mivel ismerték Csaba testvér tevékenységét, közös munkán gondolkodtak, és megszületett a Tiszta hangok című projekt. „A meghallgatásról Kornis Péter fényképalbumot készít, amelyhez mi írjuk a szöveget. Ennek a melléklete lesz az a zene CD, amelyen a gyerekek jól ismert Bródy-dalokat énekelnek majd. Azt már mindenki tudja, hogy ő hogy énekli ezeket a dalokat, most a gyerekek hangjára vagyunk kíváncsiak” – mondta a rendező Zubornyák Zoltán.
„Mindannyian mások vagyunk”– ahogy a dal is mondja: 4 és 14 éves gyerek is fellépett, egyesek szégyenlősebbek, mások merészebbek voltak akik annak ellenére, hogy először léptek színpadra, bátran kiengedték csengő hangjukat. „Egy földi halandónak általában nagy dolog színpadra állni. Jólesett látni, hogy a szegény gyerekek is fel tudnak lépni, megmutathatják tehetségüket. Legtöbbjüknek ez életre szóló élmény volt” – mondta a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársa, Kacsó Katalin, aki kollégáival együtt rengeteget dolgozott azon, hogy ez a meghallgatás összejöjjön.
Az eredeti elképzelés szerint 12 dalra 12 különböző gyerekhangot keresett a rangos zsűri, de kiderült, sokkal több tehetség van, így lehet, hogy egy-egy dalt több gyerek énekel majd. Hogy ki fog menni a budapesti felvételre, az hamarosan eldől, ugyanis jövő héten már stúdióban kell legyenek a gyerekek, ha azt akarjuk, hogy néhány karácsonyfa alatt már ott díszelegjen a Tiszta hangok című lemez.
A gyerekeken van a lényeg
A vakáció is megnehezítette a válogatást, de legnagyobb gondot az okozta, hogy eleve ki kellett zárni azokat a gyerekeket, akiknek a szüleit nem lehet elérni, mivel szülői beleegyezés nélkül nem készítenek útlevelet.
Habár vakációs hangulat uralkodik még a gyerekotthonokban, a próbákon szorgosan részt vettek a csemeték. „A gyerekek nagyon beleélték magukat. Az iroda ablakából jólesett hallani, ahogy énekelnek, próbálnak, és csak dalolták, dalolták a Micimackót és a többi szerzeményt” – mesélt a felkészülés izgalmairól Kacsó Katalin.
„A gyerekeken van a lényeg – fűzte hozzá a rendező –, ha nem is kerül fel mindenki a lemezre, hasznos volt az eltöltött idő. Mindenki megkapta a CD-t, fejlesztettük a memóriájukat, hangjukat, ritmusérzéküket.”
A gyerekek pedig jól érezték magukat – ezt igazolta a közös éneklés is, ahol együtt fújták Bródyval, Gryllussal, a szervezőkkel és Böjte atyával, aki a csibészkedő gyereket is puszival és öleléssel „fenyítette”.
Szász Cs. Emese