Kovászna megye: 6 tonna pityókát adományoztak a dévai szórványnak

Hálás szeretettel köszönöm gyermekeink nevében az adományba kapott finom háromszéki krumplit.... Isten fizesse!

Csaba. t.
Kézdiszentkatolna polgármesterének felajánlására, közel hat tonna krumplit szállítottak március elején Hunyad megyébe, Dévára. Háromszék és Hunyad megye képviselői nemrég megyeközi együttműködési szerződést írtak alá, azzal a céllal, hogy Székelyföld és a szórvány közti kapcsolatokat erősítésék.
Kulturális programok mellett a pityókaadomány is nagy segítségnek bizonyult. Ebből a szállítmányból a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont részesült.
Az alapítvány Erdély-szerte közel kétezer gyermeket nevel, negyven intézményből álló hálózatában, az oktatási intézmény pedig Hunyad megye egyetlen önálló magyar tanintézménye, amely számos gyerek számára biztosít bentlakást, ellátást.
Kocsis Attila iskolaigazgató és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány megköszönték a felajánlást, Böjte Csaba az Ablak a végtelenre című könyvét küldte ajándékba Tusa Leventének, Szentkatolna polgármesterének.
„Hasonlóan nagylelkű adományokat továbbra is fogadnak Hunyad megyében. A mi felelősségünk, hogy lehetőségeink szerint segítsünk a hozzánk tartozókon” – fogalmazott Tamás Sándor önkormányzati elnök. Azok a települések, szervezetek, személyek, akik segíteni szeretnének Kovászna Megye Tanácsánál jelezhetik szándékukat.

(hírszerk.)

itthon.transindex.ro