Törőcsik Mari az időgépben

Két lányunkról egy játékfilmet forgattak, én előre azt gondoltam, hogy valami kis dolog lesz belőle, de végül is egy nagy komoly film főszereplői lettek. A filmet még én sem láttam, csak most volt bemutatva, de egy filmkritikát kaptam, ezt elküldöm. A berlini filmfesztiválon, ez a film képviseli az egész kelet európai 2006-os filmtermést. Fontosnak látom, hogy tudjatok erről az eseményről is, aminek még nem lehet tudni, hogy milyen visszhangja lesz. Cs.t.


Iszka utazása a szemlén

Bollók Csaba Iszka utazása című filmje kiölte belőlünk a cinikus kritikust a filmszemlén.Első gondolatom a lepusztult bányászfaluban guberáló gyerekek, az alkoholizmus öntudatlanságában kegyetlenkedő szülők, a közönyös kívülállók világában tapicskoló filmet nézve az volt, hogy a nyomorpotenciál csökkenésével a hazai művészfilmesek kénytelenek olyan helyekre költöztetni történeteiket, mint Románia. Ott még megvan az a mennyiségű szenvedés és kilátástalanság, ami elég egy belevaló művészfilmhez. Nem véletlen, hogy egyre több filmszemlés filmet forgatnak Erdélyben, legutóbb például Kamondi Zoltán mutatta meg, milyen is a valóság a hímzett etnosapkán túl.

Míg azonban a Dolinában képtelen voltam elfelejteni a rendező arrogáns művészkedését, Bollók Csaba filmjénél hamarosan egész máson járt az eszem. Mégpedig, hogy vajon dokumentumfilmet látok-e, vagy fikciót. A címszereplő, Iszka ugyanis olyan szívszorító hitelességgel volt jelen minden jelenetben, a még meleg kohósalakon pihenve, a bányászkantinban élelmet koldulva vagy a szülői terrorról mesélve mosolyogva, hogy erre rendező nem instruálhatott egy tizenéves kislányt. A gyerek arca is - minden hamvassága ellenére - olyan meggyötört volt, mintha Törőcsik Marit küldték volna vissza egy időgéppel.

A sztori pedig, bár lebilincselő volt, valójában nem futott ki sehová. Olyan volt, mint az életben pár hét, hogy történnek dolgok, az ember örül, szomorkodik, aztán egyes dolgokról kiderül, hogy kár volt örülni nekik, de közben este lett, és le kell feküdni aludni. A képek viszont a kézikamerás esetlegesség ellenére is szépen komponáltnak tűntek, ami a játékfilmes oldalt erősítette.

A rejtélyt végül maga a rendező leplezte le nekem, amikor elmesélte, hogy a főszereplő kislánnyal négy évvel ezelőtt találkozott egy vasúti átjáróban. Ő az autóban várt, a lány pedig guberált vasakat vonszolt kézikocsiján. A kislány, Varga Mária valóban alkoholista szülőknél él, egy valódi bányásztelepülésen. Egyes jelenetek felvételétől azért ódzkodott, mert ő pont abban a kantinban szokott koldulni, ahol a kantinos koldulási jelenetet akarták elvenni. Varga Mária ott volt a díszbemutatón is, koravén arccal, félszegen mosolygott, és azt mondta a filmről, hogy nagyon szép. Először volt moziban.

Szerző: Földes András

Forrás: magyar.film.hu