Bővebben: Hálaadás a 2017-18-as tanévértKérni tudunk, de mi szeretünk hálát is adni! Gyerekeinkkel útra kelünk, és egyelőre kilenc házunkat meglátogatjuk, hogy a tanároknak, a helyi jótevőinknek köszönetet mondjunk a hosszú tanév minden egyes napjáért, azért, hogy a gondviselő Isten nagylelkű eszközei voltak az elmúló tanévben! Szeretettel hívjuk, várjuk gyermekeink barátait, osztálytársait is, a helység apraját-nagyját, hogy együtt köszönjük meg a jó Istennek a tanév minden kegyelmét! 

2018. május 26 - június 3.  

Bővebben: Pünkösd Ünnepe Székelyföldön!Lassan itt van karácsony és húsvét mellett a legnagyobb keresztény ünnepünk, a Pünkösd. Jézus Krisztus által a Jóisten fontosnak látta kinyilatkoztatni nem csak azt, hogy szeret bennünket, hanem a Szentháromság nagy titkát is. Emberi értelmünkkel nem tudjuk felfogni a kinyilatkoztatás teljes mélységét, de üdvösségünk szempontjából fontos átelmélkednünk, hogy Teremtő Istenünk lényegéhez hozzátartozik a szeretetközösség. Életünk egyetlen célja, felnőni a Szentháromságos egy Isten szeretetközösségébe. Ezért minden évben Pünkösdkor próbáljuk méltóképpen megünnepelni ezt a kinyilatkoztatott, csodálatos titkot. 

Bővebben: 2018. május 20. - Pünkösd vasárnapjaEzen a szép napon, szeretnénk Csíkszentsimonban együtt köszönteni a világunkba kiáradó Szentlélek Úristent. Délelőtt 10.00 órától lenne a Pünkösdi lófőválasztás (mi székelyek, királyokkal nem mindig voltunk jóba). Erre a vidám, játékos vetélkedőre nemcsak a Szt. Ferenc Alapítvány nagy diákjai vannak meghíva, hanem minden érettségi előtti fiatal. A vetélkedő végén világossá válik, hogy ki lehet Csíkszentsimonban a mi lófőnk. Sokat nem árulhatok el, de talán annyit, hogy Felvinczi István, a szentsimoni ház vezetője még a messzi Argentínából is hívott tanácsadót, és ahonnan egy csapat vállalta is, hogy eljön a szép ünnepre, megnézni, hogy a székely fiatalokból a XXI. századra kihalt-e a virtus. A vetélkedő végén gyerekeink ünnepi műsort adnak, 15.00 órától szentmise áldozatban szeretnénk együtt imádkozni, majd d.u. a fiatalok táncos rendezvénye zárja a napot. 
Nagyon szeretném, ha ez a rendezvény a Pünkösdi búcsúra zarándokló testvéreim mellett, a helybeli fiatalok lelki újjászületését szolgálná. 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Már lehet jelentkezni a 100 kilométeres csíksomlyói búcsús zarándoklatraSzeretettel biztatom kedves gyerekeinket, kollégáinkat, hogy vegyenek részt a pünkösdi csíksomlyói zarándoklaton! Én is szeretnék legalább a két utolsó napon részt venni, a zarándoklaton, ezen az ősi Istentiszteleten!! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Bővebben: Meghívó Jubileumi Zarándoklatra a Szent Ferenc Alapítvány Otthonaihoz„Többen jelezték, hogy szívesen meglátogatnák gyermekvédelmi otthonainkat, ha szerveznénk egy társas utazást. A Misszió Tours vezetőjével, Budai Lászlóval egyeztettünk, és a Szt. Ferenc Alapítvány 25. jubileumi esztendejében egy nagy busz vendéget szívesen hosszan kísérnék Erdély földjén, a gyermekvédelmi otthonainkba. 

Bővebben: VI. Balatoni Csillagösvény missziós körút 2018Szeretettel várnak mindenkit!

Bővebben: Gyermekotthonok találkozója 2018Hálás szeretettel köszönjük a gyermekotthonok találkozóját Váradon.!

Bővebben: Nagyszabású hokigálára készülnek Csíkban Ötödik alkalommal méri össze erejét Székelyföld és Magyarország jégkorong-válogatottja. A testvérmeccs helyszíne ezúttal Csíkszereda lesz, május 1-jén a Vákár Lajos Műjégpálya ad otthont a székely–magyar jégkorongünnepnek. 

Bővebben: Misszió út a szegényeknélPál Mária, Lönhard Guszti és kedves támogatok elmentek Lupényba misszió útra a szegény családokhoz

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„…ha két autó ütközik, akkor mindkettő sérül, az is, amelyik szabályosan haladt. Ha igazam van, ha nem, jobb elkerülni az erőszakot, a durva konfliktushelyzetet. Szeretettel, jósággal sok-sok koccanást, balesetet el lehetne kerülni.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Ma 2019. február 17. vasárnap, Donát napja van. Holnap Bernadett napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Isten nem bóvlit akar eladni nekünk 3/3

A legnagyobb feladatunk nem az, hogy legyőzzük a rosszat, hanem hogy felszabadítsuk egymást a szeretetre. A mai politikusok is sokkal többet érnének el, ha sok-sok jót tennének, például létrehoznának a saját pénzükből egy jó célt szolgáló intézményt.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube