Szövetségkötés ünnepe Dél-Erdélyben 2017

b_300_300_16777215_00_images_stories_Alapitvany_Kepzesi_kozpontok_bethlen11.jpgMint minden évben május utolsó napjaiban, az idén is, 2017, május 27-én, szombaton, Marosillyén megszervezzük Bethlen Gábor szülőházánál a Szövetségkötés ünnepét. Sok félék vagyunk, sok felülről jöttünk, de a köztünk lévő különbségek ellenére mindannyian a jó Isten gyermekei vagyunk, az Újszövetség népe. Éppen ezért szeretnénk Istennel kötött szövetségünket, a Jézus Krisztus által felkínált Újszövetséget tudatosan elfogadni, szeretettel megpecsételni. 

Ahhoz, hogy otthon legyünk e világban, nem csak az Istennel való viszonyunkat kell tisztáznunk, hanem egymással való kapcsolatunkat is rendeznünk kell. Árpád vezér annak idején vérszerződést kötött a Kárpát-medence területén élő népekkel. Egymás tudatos elfogadása, a bizalommal vállalt szövetség tehet nagy családdá, egy néppé bennünket. 
Nagy szeretettel hívunk gyermekeinkkel Marosillyére, gyertek május 27-én a 11.00 órás szentmisére, hogy megújítsuk teremtő Istenünkkel és egymással kötött szövetségünket. A szentmise végén, a közös ebéd utáni programra is szeretettel várunk, itt gyermekeink színes előadásában és nagyhírű vendég művészek produkciójában gyönyörködhetünk. Akik messziről jönnek, azoknak szállást is tudunk biztosítani.
Sok-sok szeretettel várunk,
Csaba t. 
A részleteket Varga Csabával (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) vagy Palkó Cecíliával (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) lehet egyeztetni. 
Bethlen Gábor szülőháza - a Veres-bástya
Bethlen Gábor szülőháza - a Veres-bástya A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a marosillyei Veres-bástya tulajdonosaként, minden nyáron megnyitja az érdeklődők előtt a Bethlen Gábor tiszteletére és örök emlékezetére nevet viselő kiállítást. 
Hogy valóban ebben az épületben született-e Bethlen Gábor, azt már nehéz lesz kinyomozni, egyes történészek szerint nem valószínű, hogy egy bástyában jött volna a világra, akkor, amikor a várnak egy központi része is volt, amely a lakóház szerepét töltötte be. 
Az viszont tény, hogy Bethlen Gábor édesapja, Bethlen Farkas, a végvári csatában aratott győzedelmes sikereiért Báthory István fejedelemtől ajándékba kapta ezeket a birtokokat, és 1576-ban feleségével oda költözött.  Ő építette a négybástyás várat – ez a fennmaradt ajtókereten is olvasható – és itt, a marosillyei várban született meg két fia. 
Azok érvelése is elfogadható, akik úgy gondolják, hogy azért lakhatott a család a Veres-bástyában, mert a várkapitányhoz méltó lak csak később készült el. Viszont Bethlen Farkas korai halála után a fejedelem a stratégiai fontosságú vár tulajdonjogát felfüggesztette, mert Gábor és István még gyerekek voltak. 
1614-ben került a vár ténylegesen a Bethlen Gábor tulajdonába, aki trónra lépése után öccsére hagyta. 
Az 1670-es években már megkezdődött a vár lerombolása, azért kezdték el bontani, mert bizonytalanná vált, hogy be tudja-e tölteni végvári szerepét, és nem akarták, hogy a törökök elfoglalják. 
Kívülről-belülről is rendezett környezet a várja a látogatót
A XVIII. század végétől aztán sorra lebontották a régi vár még megmaradt részeit, míg csak egyetlen bástya maradt. 
Ezt a bástyát is államosították 1948-ban. A Veres-bástyában fogorvosi rendelő, illetve nőgyógyászat működött a szocializmus éveiben. 
A rendszerváltás után, az utolsó tulajdonosok dédunokája igényelte vissza az ingatlant, amelyet megvásárlásra ajánlott Böjte Csaba ferences szerzetesnek.
A Csaba testvér által működtetett Szent Ferenc Alapítvány támogatók segítségével nagy gonddal újította fel a műemléképületet, ahol állandó kiállítást és konferenciatermet is berendeztek. Az odalátogatóknak az alapítvány ügyes növendékei mutatják be a múzeumot. Évente több mint 3000 látogató fordul meg a Veres-bástyában, az érdeklődők száma folyamatosan gyarapszik. 
A műemléképület június 15. és szeptember 15. között nyitva van, máskor előre kell egyeztetni a ház vezetőjével, Varga Csabával (telefon: (+4)0726-489697, vagy Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. villámposta-címen). 
A Dél-Erdélyben járóknak érdemes megpihenni Marosillyén, néhány pillanatra évszázadokat tekerni vissza az idő kerekén, visszatérni Bethlen Gáborhoz, ahhoz a fejedelemhez, akinek nevéhez fűződik „Erdély aranykora”, és akinek életében fontos helyszín volt a Veres-bástya.

Képek és szöveg forrása: www.tajgazda.hu