Fejedelmi megvilágítás a Veresbástyának

A Veresbástya látogatóit a Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő középiskolások fogadjákIdén közel kétezren látogatták már meg Bethlen Gábor fejedelem marosillyei szülőházát – közölte ma Varga Csaba, az emlékház megbízott vezetője.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány tulajdonában lévő Veresbástyában 2007-ben alakították ki a nagy fejedelem tiszteletére és örök emlékezetére rendezett kiállítást, amely azóta is minden esztendőben június 15. és szeptember 15. közötti időszakban látogatható. – Az elmúlt öt évben több mint 10 000 turista látogatta meg az emlékházat, illetve a kiállítást. A közel egyórás látogatás során az érdeklődőknek alkalmuk nyílik megismerkedni Erdély aranykorával, melyet a házban kiállított színes pannók és egy nagyszerű dokumentumfilm szemléltet. Idegenvezetőként a Szent Ferenc Alapítványnál nevelkedő középiskolás diákok fogadják a látogatókat.
– Idén elég sok magyarországi diákcsoport is megfordult Marosillyén, ami a Magyar állam által meghirdetett Határtalanul-programnak köszönhető. Ennek keretében a Kárpát-medence területén élő, tanuló diákoknak nyílik lehetőségük megismerkedni e térség épített örökségével, kulturális hagyatékával. És nagy örömünkre szolgál, hogy Marosillye, illetve Hunyad megye műemlékei iránt is egyre nagyobb az érdeklődés – mondta Varga Csaba.
A Veresbástya fenntartási költségeit a dévai Szent Ferenc Alapítvány biztosítja, de a fejlesztési projektben évek óta jelentős segítség érkezik a Bethlen Gábor Alaptól. – Idén, a BGA 250 ezer forintos támogatásából sikerült egy motoros kaszagépet vásárolni, a Veresbástya egyhektáros parkosított udvarának karbantartására. Szintén ebből az összegből oldottuk meg az épület külső megvilágítását. A felszerelt ipari fényszóróknak köszönhetően, most már fejedelmi udvarhoz méltó fényárban úszik a Veresbástya – fogalmazott Bethlen Gábor szülőházának gondnoka.
Gáspár-Barra Réka
www.nyugatijelen.com