Keresztszülői programunk

Nyomtatás

ImageA mindennapi életünkben mind a mai napig él az az ősi, szép szokás miszerint a keresztelési szertartáson a keresztszülők önként felajánlják és felvállalják; – ha az édesapával és édesanyával valamilyen rendkívüli dolog történne és azontúl képtelenek lennének ellátni szülői feladatukat – Ők lépnek az édes szülők helyére és vállalják a kisgyermek felnövekedésének gondjait.

Ennek a szép kapcsolatnak mintájára indítottuk el  Csaba testvér által fenntartott gyermekvédelmi intézetekben nevelkedő gyermekek és az őket személyesen támogatni szándékozók között– egy ún. fogadott keresztszülői kapcsolatot.

 

Ezen gyermekek szülei, – ha léteznek egyáltalán – nem képesek ellátni szülői feladatkörüket, ezért a fogadott keresztszülők vállalnak fel ebből némi részt azáltal, hogy havi rendszerességgel hozzájárulnak a gyermek neveltetési költségeihez.

A fogadott keresztszülők lehetnek egyének, családok, munkahelyi csoportok, kis közösségek, felekezeti közösségek, iskolák………

Lehetőség van arra is, hogy a támogató keresztszülők a pénzbeli támogatáson kívül fogadott gyermekükkel kapcsolatot tartsanak (levelezés, megemlékezés jeles napokról, nyaralás…). Természetesen mindez nem kötelező, s azokat is szívesen látjuk akik név nélkül, mintegy inkognitóban szeretnék támogatni ezen gyermekeket.

Ennek a kapcsolatnak zavartalan működéséhez szükség van egy naprakész információs rendszerre, melyben ezeket a fogadott keresztszülői kapcsolatokat rögzítjük. Mindez a következőképen működik:

A támogatott gyermek kiválasztásánál a leendő keresztszülő kérheti (amennyiben szeretné), hogy kb. mennyi idős leányt, vagy fiút szeretne támogatni. Ezek alapján alapítványunk - Csaba testvér által átadott listáról - megadja a támogatott gyermek nevét és életkorát. Minden létesülő kapcsolatnak adunk egy ötjegyű azonosító számot is, mellyel összekapcsolódik az adott gyermek az Őt felvállaló keresztszülővel.

Mind a csekken, mind az átutaláson történő befizetéskor a pontos név és cím mellett ezt az azonosító számot kell feltüntetni. Ezáltal tudjuk elkülöníteni ezen befizetéseket a többitől. Ez az összeg -a többi fogadott keresztszülő támogató pénzével együtt- havonta átutalásra kerül Csaba testvér intézményeibe.

A fogadott keresztszülőség felvállalása teljesen önkéntes, ugyanakkor bizonyos felelősséggel is jár. Csaba testvér jelenleg több mint 700 gyermek gondját viseli a vállán, - hivatalos bevételi források elégtelensége lévén - nagyrészt a „csodában” bízva szervezi ellátásukat. Ezért létszükséglet számára, hogy ezekre a befizetésekre számíthasson. Erre alapozva tud és mer újabb és újabb gyermekeket felvállalni. Ennek okán szeretnénk kérni Mindannyitoktól, hogy legalább egy évre szóljon ez a vállalásotok.

Természetesen az egyéni befizetésetek 30%-át vissza tudjátok téríteni a befizetendő adótokból. Az igazolásokat az adóév végén megküldjük mindenkinek. Ehhez a neveteken, lakcímeteken kívül szükség van az adóazonosító számotokra is.

Nagyon örülnénk, ha erről a kezdeményezésről Ti is beszélnétek másoknak, tovább adnátok hírét. Mindannyian hiszünk abban, hogy nem a világ van rosszul megtervezve, hanem azáltal működik jól  ha segítünk egymáson.

Dévai Szent Ferenc Alapítvány kurátorai

(Jelentkezni, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, vagy alapítványunk telefonjain lehet.)

Szerző: Hegyi János

Image