Ditrói napközi 3. éves szülinapja és farsangi ünnepség

Nyomtatás

ImageA jó Isten áldja meg a gyergyóditrai házban tanuló, kacagó, dolgozó gyerekeket, felnőtteket, és azokat is kik adományaikkal támogatták e három szép évet.
Szeretettel,

Cs.t.

 

Örömmel tudatom, hogy 2010. február 16-án a gyergyóditrói napközi indulásának a 3.-dik évfordulóját ünnepelhettük meg a farsangolási ünnepséggel egybekötve.

A nevelő, Bíró Júliánna 2007. februárjában indította el a csoportot 20 gyerekkel, ami azóta duplájára gyarapodott, hiszen 2009. október 15-én sikerült elindítani egy új csoportot, amelyet Kiss Teréz „kotlómama” vezet. Nagyon hasznosnak bizonyult az új csoport létrejötte, hiszen így külön csoportba lehetnek a kicsik és külön a nagyok – külön az I.-IV. osztályosok és külön az V.-VIII. osztályosok.

Kész a hóember 
Sokkal hatékonyabbnak bizonyult a külön tanterembe folyó munka. Az ebédet természetesen együtt fogyasztják el a gyerekek, ezáltal lehetőségük nyílik együtt lenni, beszélgetni és játszani. A szereplésekre való felkészüléseket természetesen együtt oldja meg a két csoport és nagyon jól érzik magukat.
Születésnap ünneplés 

A farsangi ünnepséget is együtt rendezte meg a két csoport, együtt sütöttek szülinapi tortát is, és töltöttek el egy zenés-játékos délutánt. Márta néni – egyik kislánynak az anyukája- meglepte a csoportot egy kis finom farsangi fánkkal, amiért nagyon hálásak voltak a nevelők és a gyerekek is.

Jelmezekben