Csaba testvér szavaival élnék:
”Biztonságos kis lépéseket kell tenni. Ma is megteszem, amit az Úr kér és holnap is, megfogom tenni. Hogy megköszönik-e vagy sem, egyre megy. Fontos, hogy én megtegyem, amit az Úr kér tőlem.„

Így próbáljuk mi is a mindennapi feladatunkat végezni az Összefogás – házába, udvarában és kertjébe.

Olosz Katalin vagyok Máréfalván születtem és élek férjemmel. Van négy gyermekünk és egy unokánk. Nevelőként dolgozom a Szent Ferenc Alapítványnál. Előtte cukrásznő voltam Székelyudvarhelyen. Egy könnyebb munkahely reményében haza jöttem a falumba, hogy több időt tudjak tölteni gyermekeimmel kikerülve a ingázást.

Azóta eltelt nyolc év: volt munka, küzdelem, építkezés, sok nevelési módszer kipróbálása. Elsők között indult el a napközis foglalkozás az Alapítvány keretein belül, az iskola osztálytermében, a régi kántori lakban. Új dolog volt a faluközösségnek, iskolának, egyháznak, de még nekem is. Nem is volt igazán terv, törvény, hogy hogyan kell ezt a munkát végezni. A mindennapi együttlét diktálta a törvényt!

A tanítok, tanárok ajánlásával és a szülők kérésére összegyűlt a húsz gyerek, akik (I-VIII. osztályig) valamilyen szinten hátrányos helyzetűek voltak. Megvolt a csapat és egyben a nagy felelősség. Mivel is töltsük el a délutánt, hogy értékes legyen a gyermeknek, szülőnek, faluközösségnek.

Felállítottam egy fontossági sorrendet, amit mai napig követek
1. a gyermekek egyenek
2. közösségbe legyenek
3. tanuljanak, de nem csak az iskolának, hanem az életre is.

1 Fontosnak tartottam az étkezést, mert éhes gyermekkel nem lehet dolgozni.

Édességgel is kényeztetem őket, hisz könnyebb volt otthon a semmi tevés, tévézés, mint a tanulás, házi feladat elkészítése.

2. A közösség építés azért volt fontos, mert ezek a gyerekek, hoztak magukkal sok sérülést, amit a családban lévő szegénység, alkoholizmus, írástudatlanság, könnyelműség, agresszió okozott. Sok volt a csúnya beszéd, káromkodás, hazudozás, verekedés. Ezért beszélni kellett ezekről a bűnökről, lassan az egész 1o parancsolatról, mert törvény nélkül nincs rend! A törvény sem tűnt elég hatásosnak, ha nevelőként nem alkalmazzuk a szeretet parancsát, a megbocsátást és az újra kezdést.

A közösség formálás nem mindig megy simán, szükségünk volt/van a jó Isten segítségére, áldására. Nevelőképzőkre, ahol ötleteket, erőt, bíztatást kaptunk Csaba testvértől, kollegáktól.

3. A tanulásnál szembesülünk nehézségekkel, lemaradásokkal. De vannak ügyes, szorgalmas, tehetséges gyermekeink is. A tanulás mellett fontosnak tartjuk az életre nevelést is. Ez abban áll, hogy megtanítjuk takarítani, főzni, sütni, zöldségeket termeszteni, virágokat gondozni, az udvarunkat rendbe tartani, kézimunkázni. Szülőkre is szánunk időt, szülőértekezlet keretén belül, ahol a gyermekek szerepelnek.

A munkánk része a nyári vakációban, a három napos Biblia tábor. Ez nem csak az alapítványos gyerekeknek szól, hanem a falu gyermekeit is befogadjuk! (80- 100 gyerek)

Hogyan is lett az Összefogás haza?

Három éven át a régi romos kántori lakban dolgoztunk. Már nem húsz, hanem 36- 40 gyerekekkel és Pálfi Ildikó kolléga nőmmel.

Csaba testvér egyik látogatásakor születet meg az ötlet, hogy az udvaron álló gazdasági épületet kellene átépíteni. A jó Isten egy önzetlen magyarországi támogat rendelt Sinkó Ottó személyébe. A munka kivitelezését Dávid Balázs máréfalvi mérnök vezette a helyi tanáccsal karöltve, és sok– sok jó szándékú ember összefogásával. Itt tapasztaltam meg azt a nagy igazságot, amit Csaba testvér mondott:

„Sokan szidjak ezt a mai világot, hogy mennyi rossz ember van. Én mindig azt szoktam mondani, el kell kezdeni valami jót tenni, mert akkor kiderül, hogy mennyen állnak a jó úgy mellé.”

Ezt a nagy összefogást tapasztalva 2008-ban ünnepélyes keretek közt, hivatalosan is felvette az Összefogás - haza nevet.

Azóta is élet van benne, érezzük minden nap a jó  Isten áldását sok jó emberen keresztül.

Olosz Katalin
Máréfalva 2013 dec. 16